Ellopta az autót, majd padlógázzal menekült, és mindent borított a VIII. kerületi férfi
A gyanúsított január 29-én reggel a Kőris utcában szúrta ki a járó motorral leállított gépkocsit, amit a gazdája elfelejtett bezárni. A férfi beszállt, és a kocsival róni kezdte a VIII. kerület utcáit, majd élettársát is felvette.
A sértett bejelentését követően a járőrök megtalálták az autót, de az abban ülő férfi nem volt hajlandó megállni többszöri jelzésre sem.
Helyette padlógázzal elmenekült, miközben nekiment egy parkoló autónak és feldöntött egy sor, építkezési munkálatok miatt felállított kordont.
Végül behajtott egy parkolóházba, ahol az élettársával együtt kiszállt a kocsiból. A rendőrök a közeli bevásárlóközpont bejáratánál tudták elfogni végül. A gépkocsiban körülbelül 800 ezer forint kár keletkezett. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását – közölte az Ügyészség.
A térfigyelő kamerák által rögzített felvétel elején az a pillanat látható, mikor a gyanúsított felfigyel a járó motorral hagyott autóra, és benéz annak ablakán. A következő részben a férfi már az autót vezetve hagyja el a helyszínt.