Döntött a kormány: ingyenes lesz a jogosítvány a középiskolásoknak

2024.03.14. 09:51

Mint arról az Index is írt, a kormány már tavaly augusztusban jelezte, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésének szinte teljes költségét megtérítené a középiskolásoknak és az állami szakképző intézményekben tanulóknak.

A magyar kormány szeptember 1-jétől ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak.

A hírt Tuzson Bence igazságügyi miniszter csütörtökön jelentette be közösségi oldalán. 

A támogatásba beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is. A részletekről a későbbiekben ígért bővebb tájékoztatást. 

Mint írta, „folyamatosan dolgoznak azon, hogy leszámoljanak a felesleges bürokráciával és segítsék az emberek mindennapi életét”.

Bajba kerülhetnek az autósiskolák?

Az ingyenes jogosítványszerzés akár negatívan is érintheti az autósiskolákat. Mint írtuk, Köves Szilárd vezetéstechnika-oktató korábban úgy nyilatkozott, hogy az ingyenes jogosítványszerzés bevételkiesést okozhat nekik, mert aki teheti, az kivárja azt az időszakot, amikor megkaphatja a támogatást. 

Az autósoktatók szerint a jogosítványszerzés ára egyénenként változó, de a végösszeg átlagosan háromszázezer és egymillió forint között mozog. Ez elsősorban attól függ, hogy az autósiskolák rezsiköltsége milyen mértékben emelkedik, valamint hogy az adott tanulónak hány gyakorlati órára van szüksége.

Kapcsolódó
Index - Belföld - Durván megdrágult a jogosítvány, akár egymillió forintba is kerülhet

Index - Belföld - Durván megdrágult a jogosítvány, akár egymillió forintba is kerülhet

Az ár attól is függ, hogy az adott tanuló milyen képességekkel rendelkezik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Az első emeleti lakás teljes egészében égett.

január 24., 15:20

  • Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.

január 24., 16:19

  • Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.

január 24., 15:08

  • Belföld
Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt

Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt

Tóth Endre mellett két másik momentumos is kapott idézést.

január 24., 16:18

  • Belföld
Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.

január 24., 16:30

  • Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.

január 24., 16:39

  • Belföld
A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését

A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.

január 24., 16:10

  • Belföld
Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban

Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban

Több száz millió forint mozdulhat meg.

január 24., 16:16

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Belföld
Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat

Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani.

január 24., 07:06

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje

A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.

január 24., 18:09

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Belföld
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon

Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Miskolcon

A DVTK – Újpest FC labdarúgó mérkőzés miatt döntöttek így.

január 24., 14:17

  • Belföld
Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi

Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi

A politikai igazgató szerint „mindez még csak a kezdet”.

január 24., 14:29

  • Belföld
Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Az osztályfőnöki órákon a pedagógusok átbeszélik a gyerekekkel a történteket.

január 24., 06:41

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.

január 24., 13:17

  • Belföld
Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.

január 24., 07:41

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Belföld
Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

A szakemberek szerint az ügynek politikai üzenete is van.

január 24., 10:16

  • Belföld
Ukrán és orosz nyomra is bukkantak a bombariadók ügyében, felvették a kapcsolatot Kijevvel

Ukrán és orosz nyomra is bukkantak a bombariadók ügyében, felvették a kapcsolatot Kijevvel

Szakértők vizsgálják a technikai nyomokat.

január 24., 09:40

  • Belföld
Megnyitott a bulinegyed rendőrsége

Megnyitott a bulinegyed rendőrsége

A környéken élők és turisták biztonságát egyaránt biztosítják.

2 perce

  • Belföld
Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Kábítószer-terjesztő családra csaptak le a rendőrök

Egy 45 éves nő volt a bűnbanda vezetője.

január 24., 17:51

  • Belföld
Baleset történt az M3-as autópályán, egy ember súlyosan megsérült

Baleset történt az M3-as autópályán, egy ember súlyosan megsérült

Mutatjuk, merre lehet kerülni.

január 24., 07:20

  • Belföld
Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

A férfi nyolc hónapon keresztül tört be nyaralókba.

január 24., 10:27

  • Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.

33 perce

Neked ajánlott