Kiadták a figyelmeztetést, szükség lehet az esernyőre a hét utolsó napján

2024.03.24. 06:07
Vasárnap kezdetben az északi és az északnyugati tájak kivételével többfelé számíthatunk esőre, záporra, majd napközben napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, és több tájegységünkön kialakulhatnak futó záporok, néhol zivatarok is.

Vasárnap nyugat felől tovább csökken a felhőzet, és a gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap. Az északnyugati tájakon előfordulhatnak erősebben felhős időszakok – írja a HungaroMet.

Szórványosan fordulhat elő zápor, az északnyugati és északkeleti vidékeken helyenként zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet időnként élénk lökések kísérhetik, de záporok, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-13 fok körül alakul.

 A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt az alábbi vármegyékre:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom- Esztergom,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Vas,
  • Veszprém,
  • és Zala.

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint vasárnap hidegfronti hatás várható, emiatt görcsös panaszok, fejfájás, vérnyomás-ingadozás, rosszullét, légzési nehézségek léphetnek fel, és felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak is.

A sokfelé szeles időben ingerültebbek, nyugtalanabbak, feszültebbek lehetünk, valamint tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok is. Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, de a naposabb időszakok némileg javíthatnak hangulatunkon.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras