Meleg tavaszi időnk lesz, de van egy rossz hírünk

2024.03.26. 05:56
Napközben napos időjárásra készülhetünk, amelyet néhol fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. A délkeleti, keleti szél többfelé erős, északnyugaton viharos is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között alakul.

Kedden többnyire napos időre számíthatunk, melyet fátyol-, időnként gomolyfelhők zavarhatnak meg.

A délután második felében a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A délkeleti szél élénk, erős, északnyugaton néhol viharos lehet.

Hajnalban mínusz 4 és 5, napközben 12 és 18 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

Az Időkép szerint az ország északkeleti térségében reggelre pára-, ködfoltok képződhetnek. A HungaroMet előrejelzése szerint kedden nem várható kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség, ugyanakkor a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a déli, kora délutáni órákban Sopron térségében akár 65 kilométer per órás széllökés is előfordulhat.

Vérnyomás-ingadozás és migrén is előfordulhat

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint kedden nem lesz front felettünk, de az időjárás így is megterhelő lehet az érzékenyebbek számára.

A hajnali fagyos, párás időben sajoghatnak az ízületek, majd a gyors felmelegedés hatására keringési problémák, vérnyomás-ingadozás léphet fel.

A feltámadó délkeleti szél napközben meleg levegőt hoz magával, így a melegfrontra fokozottan érzékenyeknél migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság is előfordulhat.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.

tegnap, 20:48

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.

február 28., 12:23

  • Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

A fizetések konkrét összegére is fény derült.

február 28., 17:53

  • Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

február 28., 17:30

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.

február 28., 17:29

  • Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.

február 28., 10:43

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

tegnap, 20:02

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

tegnap, 20:16

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

tegnap, 20:05

  • Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.

február 28., 09:21

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV

Új jeggyel rukkolt elő a BKV

A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.

február 28., 11:18

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.

február 28., 14:39