„Az osztályellenség, az én vagyok. Meg a kulák, meg a falu rossza” – 90 éve született Csurka István

Édesapja (Péter) újságíró, öccse (László) színművész volt. A békési református gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója volt, többek közt Moldova György évfolyamtársa. 1954-ben jelent meg első írása, két évvel később pedig az első kötete.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, ami miatt fél évre a Kistarcsai Központi Internálótáborba került. 1957 nyarán Raszkolnyikov fedőnéven szervezték be III/III-as ügynöknek. A rendszerváltozás után az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját. Elmondása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, ám soha nem írt jelentést.

„Már igazán berúghatna balra is”

Pályafutása kezdetén elsősorban novellákat, forgatókönyveket írt. Enyhén önéletrajzi ihletésű a Miért rosszak a magyar filmek? című filmszatírája (1964), amelynek főszereplője egy filmíró, aki előleget vesz fel egy olyan forgatókönyvért, ami sohasem készül el, de aztán ír egy másikat, amelyre viszont maga sem ismer rá, amikor végre film lesz belőle. Szinte a történet folytatása az Amerikai cigaretta (1978), amelyben egy író nem tudja feldolgozni a díjait, ezért alámerül a külváros nyomorában, ahol találkozik egy hóbortos utcaseprő párral.

Színpadi szerzőként a hatvanas-hetvenes években sikert sikerre halmozott. A színházak sorra adták elő a darabjait: Az idő vasfoga (1967); Deficit (1967); Ki lesz a bálanya? (1970); Döglött aknák (1971); Eredeti helyszín (1976); Nagytakarítás (1977); Házmestersirató (1980).

Megtörtént, hogy az írók szigligeti alkotóházában, amikor mélyebben nézett a pohár fenekére, nemcsak zsidó származású barátait sértegette, hanem „a világot tönkretevő, szifiliszes kommunista vezetőnek”, Leninnek is kijutott a szidalmaiból. A kirohanásból rendőrségi ügy lett. A korabeli anekdota szerint a kulturális élet tótumfaktuma, Aczél György azzal igyekezett tompítani a konfliktus élét, hogy „Csurka egyszer már igazán berúghatna balra is”.

Ezzel együtt szilenciumra ítélték. Ahogy 1986-ban is, amikor a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.

„Földje lényegében senkinek sincs”

1985-ben titkos találkozót tartottak a monorierdői kempingben, ahol a demokratikus ellenzék képviselőin kívül történészek, ötvenhatosok, reformközgazdászok, népi írók mondtak kritikát a rendszerről. A legélénkebb visszhangot Csurka Új magyar önépítés című előadása keltette:

Ma nincs földkérdés. Földje lényegében senkinek sincs. A föld, a vagyon helyébe mára az információ, a kultúra, a szabadidő lépett. Ez az a vagyon, amivel mindenkinek szabadon kellene rendelkeznie, ezt kellene igazságosan, demokratikusan elosztani.

Az újabb összejövetelt második monori találkozónak szánták, ám nem sikerült megnyerni a részvételre a demokratikus ellenzék képviselőit, akik közül egyedül Konrád György jelent meg és szólalt fel 1987. szeptember 27-én, a lakiteleki sátor alatt. Csurka ragaszkodott ahhoz, hogy Pozsgay Imre után először ő szólalhasson fel. Beszédében, amelyben a nemzethalál rémképét is felvetette, a rendszer vér nélküli megváltoztatását tűzte ki célul:

Nincs más lehetőség, mint reformpártinak lenni. Semmi sem volna végzetesebb a magyar jövőre nézve, mint egy vak lázadás, egy program nélküli értelmetlen káoszba süllyedés, mely után az ugyancsak program nélküli durva erőszak következnék, a gátlástalanság felülkerekedésével.

1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, majd 1988-tól a párt elnökségi tagja. Az MDF első országos gyűlése előtt, a Hitel 1989. évi 3. számában jelent meg a Kiegyezés – „Most vagy soha”… című tanulmánya, amelyben maró gúnnyal írta:

Ha a dolgok ebben az irányban szabadon mehetnek, akkor előbb-utóbb megalakul a Fiatal Lakástalanok és Lakásigénylők Pártja, a Nyugdíjas Párt, a Milliomosok Pártja, a Párton Belüli Marginálisok Pártja, az Analfabéta Párt, a Volt Ávósok Pártja, a Volt Gebinesek Pártja (ez utóbbi kettő között sok lenne az át­fedés, a kettős tagság) a Volt Üldözöttek Párt­ja és a Volt Üldözöttek által Üldözöttek Párt­ja. Szóval sok szép kis párt, amelyek egyéb­ként ma mind benne vannak az egypártban.

„Golyófogónak jó leszek”

Az első szabadon választott parlamentben, 1990. május 2-ától az MDF frakciójában politizált. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit is ellátta. Kormánypárti honatya létére folyamatosan ostorozta a kormányt és az MDF-et. Szerinte az Antall-kormány óriásit hibázott azzal, hogy folytatta az öröklött adósságok kifizetését. Azt is nehezményezte, hogy az MDF nem tudott senkit megvé­deni; az emberek félnek, hogy elveszítik az állásu­kat, mert a főnökük ugyanaz maradt, aki azelőtt volt. Úgy látta, hogy rosszul sikerült a kárpótlás is, amit ő az Antall–Tölgyessy-paktum egyenes következ­ményének tartott.

1992 nyarán a magyar államalapítás napjára időzítette a Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című tanulmányát. A Magyar Fórumban megjelent dolgozat alaposan kiverte a biztosítékot. Antall József először ironikusan úgy reagált a dolgozatra, hogy az csupán Csurka írói munkásságának része, illetve a szerző jószívű ember, aki megsajnálta a többi politikai pártot, ahol konfliktusok van­nak, és megmutatta, hogy az MDF-ben is vannak feszültsé­gek. A Newsweek amerikai hírmagazinnak így fogalmazott:

Csurka egy szókimon­dó fenegyerek, aki szívesen fe­szíti pattanásig a húrt, de ő elsősorban író, és legutóbbi tanulmányának is legfőbb célja a közélet felrázása volt, amit sikeresen el is ért.

Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője szerint Csurka népszerű volt, és egyre népszerűbb lett, amikor bántották kívülről. Ráadásul ezt nagyon jól elő is adta: golyófogónak jó leszek, mondogatta. Egyébként ezt a szófordulatot először Lakiteleken használta, 1987. szeptember 27-én.

„Az osztályellenség, az én vagyok”

A Népszabadságnak 1992. október 17-én adott interjújában kijelentette: „Sokan mondják, szerepet játszom, mindez egy taktika része. Nem, én alkatomból eredően mindent egyedül csinálok. Egy író sosem tud annyira politikus lenni, hogy lényeges dolgait ne teljesen egyedül tegye meg. Nem osztotta rám az MDF ezt a szerepet, és nincs összekacsintás se, hogy én vigyem el a balhét.” Ugyanitt arra a kérdésre, mit üzen az „osztályellenségnek”, frappánsan így felelt:

Az osztályellenség, az én vagyok. Meg a kulák, meg a falu rossza… Rólam hordanak össze mindent.

Valójában ő nem az MDF miniszterelnöke, hanem a párt elnöke szeretett volna lenni. 1993 januárjában nem is rejtette véka alá törekvését, amikor fel­szólalásában értésre adta, hogy szükségesnek tartaná a miniszterelnöki és a pártelnöki tisztség szétválasztását, és ha ilyen döntést hozna az országos gyűlés, akkor megfontolná az in­dulást az elnöki posztért. Nem így történt. 674:536 arányban alulmaradt Antall Józseffel szemben a párt elnökségéért folytatott küzdelemben.

Nem hagyta annyiban. Pár hónappal később az MDF-en belül megalakította a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot. A tagokat azok közül verbuválta, akik nem szavazták meg az ukrán–magyar alapszerződést. Egy füst alatt megalapította a Magyar Út Körök Mozgalmat is.

Szervezkedése csak olaj volt a tűzre, mert 1993. június 5-én az MDF Országos Választmánya kizárta a pártból. A kizárás láthatóan nem érte váratlanul, mert még júniusban a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport és a Magyar Út Körök bázisán tető alá hozta a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), amelynek aztán egészen haláláig elnöke volt.

„Páriák leszünk saját földünkön”

A MIÉP, amely 1998-ban bejutott az Országgyűlésbe, ellenezte a NATO-tagságot, az Európai Unióba való belépést, de messzemenőkig támogatta a státustörvényt, amely oktatási-nevelési támogatáshoz juttatta a határon túli magyar iskolák tanulóit, illetve a Magyarországon igénybe vehető kedvezményeket szabályozta.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után részvétét fejezte ki ugyan az áldozatok iránt, de megjegyezte, hogy a terrorcselekmények egyik lehetséges kiváltója éppen az Egyesült Államok politikája volt. Nem támogatta a magyar katonák részvételét az Afganisztán elleni hadjáratban. Kezdeményezte Izrael elítélését a palesztinokkal szembeni fellépései miatt. De céltáblája volt Surányi György, a jegybank elnöke is, aki szerinte „idegen érdekeket” szolgált.

A lakiteleki találkozó 20. évfordulóján, 2007-ben élesen bírálta a Gyurcsány-kormányt:

Gyurcsány hatalomra kerülésével maffiás államcsíny történt, mely minden ellenállásra jogot ad. Ha nem szabadulunk meg elnyomóinktól, idegen szívű, idegen megbízású gengsztereink megölnek bennünket, páriák leszünk saját földünkön.

A már említett 1992-es Népszabadság-interjúban megjósolta a Fidesz politikai jövőjét:

A Fidesznek nem liberális pártként van esélye. Azt ők sem gondolhatják komolyan, hogy a liberalizmusnak esélye van Európában. Nem is alakítottak sehol kormányt. A Fidesz ez alól kivétel, mert rugalmas, mint a gyurma. Mellé, fölé, alá, belé mindent oda lehet rakni, és ez meg is fog történni.

A második Orbán-kormány működéséről már fenntartások nélkül, elismerően beszélt. Úgy vélekedett, hogy a kormány megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen – nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen – alapuló társadalom alapjainak lerakását. Utolsó nyilvános politikai nagygyűlését is 2012 januárjában, Orbán Viktor mellett kiállva tartotta Szegeden.

2012. február 4-én hunyt el. Temetésén több ezren búcsúztatták a Fiumei Úti Sírkert ’56-os hősök parcellájában.

(Borítókép: Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja [MIÉP] elnöke sajtótájékoztatót tart az V. kerületi MIÉP-irodában. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)