Hajdú Péter az Indexnek: Sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Mint azt megírtuk, Varga Judit volt igazságügy miniszter exkluzív interjút adott Hajdú Péternek, amelyben a Magyar Péterhez fűződő kapcsolatáról beszélt.
Az interjút követően megkerestük Hajdú Pétert, aki többek közt beszámolt nekünk arról, hogyan élte meg a beszélgetést Varga Judittal, mi az interjú legfontosabb üzenete, és mi most a személyes véleménye Magyar Péterről.
A műsorvezető elmondta, nagyon ledöbbentette az, amit Varga Judittól hallott, mivel ellene van minden erőszaknak, ugyanakkor megjegyezte, hogy ebben a kiélezett politikai helyzetben az ember természetesen szkeptikus.
Én ez alatt a több mint másfél óra alatt bele tudtam pillantani a másik fél által elmondottakba, és azt gondolom, hogy borzasztó helyzetben van Varga Judit. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben még neki kell bizonyítania az igazát, és azt is sajnálom, hogy a volt igazságügyi miniszter magánéletéből szappanopera lett
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb pillanat a beszélgetésben, Hajdú Péter azt válaszolta, hogy nem volt nehéz pillanat, nagyon mély és őszinte interjú volt, és már annak elején elnézést kért az indiszkrécióért, ugyanakkor szerinte erről érdemben másképp nem lehet beszélgetni.
Mivel mindenki azt kiáltja, hogy ez a rogáni propaganda, hogy Varga Judit kiállt és elmondta, mi történt vele, muszáj volt belemenni a legapróbb részletekbe is. Nyilván valamilyen szinten nekem is kellemetlen volt meg neki is, de a nézőknek tudniuk kell pontosan, mi történt
– jegyezte meg Hajdú Péter, majd kiemelte, hogy nézzék meg minél többen a műsort, vonják le belőle a megfelelő konzekvenciákat, valamint döntsék el, hogy kinek van igaza.
Hajdú Péter: Ha Magyar Péter bántalmazó, vállalnia kell a felelősséget
Hajdú Péter szerint az ilyen típusú nyilvános beszélgetések nagyon sokat segíthetnek azoknak, akik hasonló párkapcsolatban élnek, mint amilyenben Varga Judit is élt. Továbbá a kívülállóknak is utat mutathatnak, mivel vannak bizonyos helyzetek, amikor a segíteni vágyó hozzátartozók nem tudják, mi a helyes lépés, mi a teendő, és ezért beszédtémává kell emelni ezt a problémát.
Hajdú Péter megjegyezte, hogy a beszélgetésük legfontosabb üzenete az volt, hogy bántalmazó kapcsolatban nem lehet élni.
Figyelni kell az első jelre, és ki kell lépni ebből a kapcsolatból. Beavatni a közeli barátokat, szülőket, akiket lehet ebbe a problémába, és meglépni azt, amitől az ember nagyon fél
– fogalmazta.
Magyar Péterről elmondta, hogy nem ismeri, de nyilvánvalóan látja a megnyilatkozásait, ugyanakkor nem szeretne véleményt alkotni a leendő politikai karrierjéről. Továbbá megjegyezte, hogy amennyiben Magyar Péter valóban bántalmazó, akkor az elképesztően nagy bűn, és vállalnia kell érte a felelősséget.