Románia és Bulgária hivatalosan a schengeni övezet részévé vált
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A minap már írtunk arról is, hogy melyek lesznek az első schengeni járatok, amelyek leszállnak a román főváros repterén.
A bukaresti belügyminisztérium tájékoztatása szerint vasárnaptól az ország repülőterein és négy fekete-tengeri kikötőjében szüntették be a teljes körű határellenőrzést azon járatok utasai számára, amelyek a többi 28 schengeni tagországba indulnak vagy azokból érkeznek. Az utasoknak azonban továbbra is rendelkezniük kell érvényes úti okmányokkal, amelyeket a repülőtereken (kikötőkben) szolgálatot teljesítő határrendészek a bűncselekmények és illegális migráció megelőzése érdekében továbbra is ellenőrizhetnek.
A repülőterek biztonsági és poggyászellenőrzési szabályaiban nincs változás, és a kiskorúak határátlépésére vonatkozó előírások is érvényben maradtak.
Románia és Bulgária schengeni övezeten belüli szárazföldi határain – vagyis a görög–bolgár, a bolgár–román, illetve a román–magyar közúti és vasúti határátkelőkön – továbbra is ellenőrzik az utasokat.
Romániának négy tengeri határátkelője van: Mangalia, Konstanca, Konstanca Dél-Agigea és Midia. Ezekben a kikötőkben megszüntetik a határellenőrzést a schengeni országokból érkező vagy azokba induló hajók legénysége és utasai számára, a schengeni országokból érkező turistahajók pedig mostantól kiköthetnek olyan romániai kikötőkben is (Tomis-Konstanca, Belona-Eforie, Limanu-Magalia), amelyek nem rendelkeznek kiépített határátkelővel. A parti őrség azonban ezeknek a járműveknek az utasait is bármikor igazoltathatja az illegális migráció megelőzése érdekében – olvasható a román belügyminisztérium tájékoztatójában.
A schengeni szabályok nem vonatkoznak Románia és Bulgária folyami kikötőire. A két ország között a Dunán közlekedő kompjáratok a – hidakhoz hasonlóan – szárazföldi határátkelőknek számítanak, az ezeket igénybe vevő utasok úti okmányait továbbra is ellenőrzik.
A román belügyminisztérium összesítése szerint tavaly több mint 23 millió utas fordult meg a romániai repülőtereken, a le- és felszálló járatok száma pedig meghaladta a 160 ezret. Utóbbiak 66 százaléka a schengeni övezeten belüli járat volt.
Az EU Tanácsának Románia és Bulgária schengeni tagságáról rendelkező, tavaly december 30-i határozata nem tűzött ki céldátumot a teljes körű határnyitást illetően. A bukaresti kormánynak továbbra is kiemelt célkitűzése, hogy Románia még idén a belső határellenőrzés nélküli övezet teljes jogú tagjává váljon.