Megszólalt a polgármester, akinek a városában nemkívánatos személy lett Koltai Róbert
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Mint arról korábban beszámoltunk, Koltai Róbert színművész a Facebookon egy nyílt levélben osztotta meg, hogy nemkívánatos személy lett Ócsán, ahol, miután a helyi művelődési ház felkérte egy önálló estre, két hét múlva lemondták a meghívást, mondván: a polgármester nem engedélyezi.
„Mindeddig szinte mindenhol magam is örömöt tudtam nyújtani a közönségemnek egyetlen hely kivételével, és ez a hely Ócsa volt! Megérkezett a felkérés az ócsai művelődési háztól egy kétórás önálló estről, rá két hétre jött a lemondás telefonon, miszerint a polgármester úr nem engedélyezi.
Nemkívánatos személy lettem, tisztelt ócsai közönség, jóllehet a többi szereplés kárpótol. Nem sorolom fel, hogy hol mindenhol várják tárt karokkal zenés estemet Dés László dalaival. Sajnálom!
– írta Koltai Róbert.
Az ügyben korábban megkerestük Ócsa polgármesterét, Bukodi Károlyt, hogy mi történt, valóban nem járult-e hozzá Koltai Róbert fellépéséhez, de megkeresésünkre nem reagált, viszont péntek késő délután egy videót tett közzé a Facebookon.
A videóban elmondta, hogy a Szabadidőközpont készít egy éves tervet, és folyamatosan egyeztet különböző eseményekre különböző lehetséges fellépőkkel. Egy-egy eseményre több művészt és zenekart is megkeres, és utána választanak közülük.
Így történt ez ebben az esetben is, ahol a pedagógusnapra keresett a Szabadidőközpont egy fellépőt, és a művész úrral erről egyeztetett még januárban. Írásos szerződés nem született, hanem ez az egyeztetés, ez a beszélgetés végül is azzal zárult, hogy erre az alkalomra mégsem a művész urat választják
– mondta. Hozzátette, hogy ennek a lekommunikálása nem sikerült a legjobban, és szerinte ebből az lett, hogy „a baloldali média ezt már úgy tálalta mindenki elé, hogy ő kitiltotta a művész urat a városból”, pedig mint mondja, ő soha senkit nem tiltott ki, mivel nincs hozzá eszköze, joga és ő „egyébként sem olyan ember”.
A polgármester szerint egyértelmű, hogy egy politikai lejárató kampány célpontja lett, mivel a levelezés még január végén megtörtént, és Koltai Róbertnek szerinte számtalan lehetősége lett volna, hogy nemtetszésének hangot adjon.
Érdekes módon ez mégiscsak április 18-án, kettő nappal az önkormányzati választási kampány előtt indult be. Bárki is áll emögött, nyilvánvaló számomra, hogy ennek politikai célzata volt
– tette hozzá.