Gyurcsány Ferenc: Egyetlenegy erős, meghatározó politikai erő van, ezek mi vagyunk

2024.04.21. 15:02
Gyurcsány Ferenc a Facebookon közzétette a kampánynyitót követő DK-kongresszus rövidített videóját, amelyben többek között azt ígéri, hogy – mint egyetlen erős, meghatározó politikai erő – szolidáris, szabad, nyugatos világ részeként tartja fenn Magyarországot.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és frakcióvezetője a múlt heti kampánynyitót megelőző kongresszuson mondott – eddig nem nyilvános – beszédét Facebookon tette közzé, némileg rövidítve, egy 15 perces videó formájában.

A kongresszuson annak a véleményének adott hangot, hogy az, amitől rendetlenségérzésünk van, ami elveszett, az a tekintély. Annak, hogy a politikai, közéleti tekintélynek a porladását látjuk, a hálózatosodó virtuális társadalom és világ a fő oka. Valójában mindenki szerkesztő, mindenki író, mindenkinek diktafonja van, mindenki véleményvezér, mindenki közösséget szervez, minden álláspontnak van alternatív álláspontja, minden tekintély kikezdhető ebben a világban, amire nincs válasz.

Mindaz, ami együtt tartotta a világot, hit, vallás, egyház, hétköznapi erkölcsök, minden szétesett. Ennek a szétesésnek vagyunk a közepén.

Azt is hiszem, hogy ma a magyar politikai valóságban egy intellektuálisan, politikailag, emberileg biztos pont létezik, amely ezt a munkát érdemben végzi, az a Demokratikus Koalíció

– hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, aki szerint Magyarország azért nem találja helyét ebben az új világban, mert a jelenlegi kormány nem tud mit kezdeni ezzel a fajta realitással. 

A DK elnöke úgy véli, hogy Orbán Viktor ingadozik abban, hogy hol a helyünk ebben a világban, és arról elmélkedik, hogy a felemelkedő Kína és az Egyesült Államok közötti küzdelemben nekünk valahol a kettő között kell egyensúlyozni.

Mi egy felelősséget vállaló szolidáris, szabad, nyugatos világnak akarunk a részei lenni, és Magyarországot itt kívánjuk tartani. Egyetlenegy erős, meghatározó politikai erő van, ezek mi vagyunk

– szögezte le a politikus.

Gurcsány Ferenc elmondta, hogy győzelmük esetén Magyarországot történelmi értelemben fogják kormányozni, és nem azért, mert felsőbbrendűnek tartaná magukat, hanem azért, mert felismerték az igazságot, és ennek megfelelően vesznek részt a politikai életben.

Azt állítjuk, hogy szabad Magyarország nem létezhet úgy, hogyha az állam vagy az állami főhatalom megmondja, hogyan kell gondolkodni, és a lehetséges alternatívák közül az egyiket kizárólagosnak nevezi meg. A mi polgári Magyarország-eszményünk szemben áll a keresztény-konzervatív Fidesz Magyarország-eszményével

– hangsúlyozta.

A DK vezetője megfogalmazása szerint amikor rendszerszinten szemben állnak Orbán világával, az nemcsak alkotmányos szembenállás a hatalom kizárólagos megszerzésére való törekvés okán, hanem eszmei szembenállás is, ezért nem kötnek kompromisszumot.

Gyurcsány meglátása az, hogy a Demokratikus Koalíciónak olyan pártnak kell lenni, ami érzi a zsigereiben, hogy az első számú feladata az, hogy együtt tartsa az országot szociális, kulturális értelemben is, mert akkor erős a nemzet, hogyha az élettapasztalataink, a hétköznapi élettapasztalataink inkább közösek, nem pedig egy világ választ el bennünket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.

11 perce

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

14 perce

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

3 órája

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

február 27., 11:55

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27

  • Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.

február 27., 07:56