Szabadítsuk ki Stancsicsot! – Hogyan vált jobbágysorból forradalmár íróvá?

Táncsics Mihály Mihajlo Stančić néven látta meg a napvilágot 1799. április 21-én Ácsteszéren, egy szegény horvát–szlovák jobbágycsaládban. Az ifjú Stancsics hosszú éveken át uradalmi cselédként robotolt, takácsinasnak állt. Alig húszévesen az ácsteszéri tanító mellett segédkezett. Megtetszett neki a tanítás, ezért 1822-ben Budán tanítóképzőt végzett, amely akkoriban csupán egy féléves tanfolyam volt. A középiskolát csak ezt követően, felnőtt fejjel végezte el három különböző piarista gimnáziumban.

„Sajtószabadságról nézetei egy rabnak”

A jó eszű fiatalember a pesti egyetemen 1828 és 1831 között bölcsészetet és egy évig jogot tanult, jogi tanulmányait azonban nem fejezte be, mert érdeklődése az irodalom és – nem utolsósorban Horvát István történész, nyelvész hatására – a magyar nyelvészet felé fordult.

1836-ban Külső-Józsefvárosban telepedett le, és két évvel később feleségül vette Seidel Terézt, egy józsefvárosi csizmadia lányát, akivel híresen jó házasságban élt élete végéig.

A jobbágymúltú Stancsics, aki saját bőrén tapasztalta meg a jogtalanságokat, a zsellérsorsot, a jogegyenlőség élharcosává vált.

Mindezek ellenére több arisztokrata család is alkalmazta nevelőként, házitanítóként, de aztán mindenhonnan elbocsátották. Stancsics 1841-ben Kossuth Lajos Pesti Hírlapjánál dolgozott.

Írásai csak külföldön jelenhettek meg. 1843-ban Németországban adta ki a Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című röpiratát, 1846-ban kelt Józanész című írásában már az osztály nélküli utópisztikus társadalom létrehozásának lehetőségéről értekezett.

Stancsics kiszabadítása

1847-ben sajtóvétség, valamint izgatás vádjával ítélték el. Stancsics egy két szobából álló cellát kapott, ahol szófa, könyvesszekrény, íróasztal, két szék, papír és penna is rendelkezésére állt.

Amikor a sokaság 1848. március 15-én délután megérkezett a Stockhauseként funkcionáló József-kaszárnyához, a forradalmároknak csak le kellett tépniük az ablakkeretre rászegelt deszkákat. Stancsics tehát nem az ajtón, hanem az egyik földszinti ablakon keresztül lépett át a túloldalt rá várakozó hintóba. Közben a tömeg teli torokból ordította: Éljen Stancsics! Éljen a forradalom! Vesszen Metternich!

Feleségemmel s Nyáry Pállal kocsiba ültünk, s alig foglaltunk helyet, a lovakat kifogták, s a kocsit férfiak, ifjak húzták

– emlékezett vissza a nevezetes napra. A hintóban szinte azonnal elaludt, ezért a mai Vörösmarty téren álló Nádor fogadó vezetője felajánlotta egyik szobáját a fáradt írónak, aki ruhástól vetette magát az ágyba.

Március 15-e után magyarosította a nevét Táncsicsra, akkor is főleg azon okból, mert kislánya nehezen ejtette ki a horvát eredetit.

A szabadságharc bukása után halálra ítélték. Felesége a házuk alatt készített számára rejtekhelyet, s itt élt nyolc évig, az amnesztia kihirdetéséig. A gödörben csaknem megvakult. Két év múlva, 1860-ban egy március 15-ei tüntetés szervezése miatt ismét letartóztatták, és tíz évre ítélték. Csak 1867-ben szabadult öregemberként.

Szerető neje, Teréz végig kitartott mellette. Táncsics Mihály valamennyi gyermekét túlélte és eltemette. 1884. június 28-án hunyt el.

Most vagy soha!

Táncsics Mihály személye az elmúlt hetekben két esemény kapcsán is reflektorfénybe került.

Egyrészt nagy vihart kavart a történészek körében a Most vagy soha! című történelmi kalandfilm, amely Stancsics Mihálynak a József-kaszárnyából való kiszabadításával ér véget. A tömeg kifogta a lovakat, és maguk húzták a kocsit. Stancsics lett a forradalom győzelmének szimbóluma.

Igen ám, de Hermann Róbert Széchenyi-díjas történész a Facebookon szóvá tette:

Azt még egy gimnazista gyerek is tudja, hogy a rab forradalmár csak március 15. után határozza el, hogy Táncsicsra változtatja a nevét, mégpedig azért, mert a kislánya nem tudta kiejteni az eredeti vezetéknevét, a Stancsicsot. (Vagy Sztancsicsot, ahogy tetszik.) Azaz a tömeg és Petőfiék nem követelhették Táncsics kiszabadítását, mert a rab írót akkor még nem úgy hívták. (Petőfi naplója is Stancsicsként emlegeti.)

Ress-Wimmer Zoltán könyvtáros-történész szerint a Helytartótanácsnál játszódó jelenet is eltér a valóságtól, ugyanis a Zichy Ferenc, a Helytartótanács alelnöke már rendelkezett Stancsics Mihály szabadon bocsátásáról.

Rákay Philip, a film kreatív producere a Facebookon azt üzente „a történelmi hűség miatt okoskodóknak”, hogy a film hatására majd a fiatalok jobban utána fognak olvasni az eseményeknek a történelemkönyvekben. Hozzátette: az Egri csillagok gonosz Jumurdzsákja nem is létezett, ahogy Bornemissza Gergely feleségét sem Cecey Évának hívták, de A kőszívű ember fiaiból megismert Baradlay család is csak Jókai kitalációja volt.

Megmaradt a műemléki védettség

Másrészt március 12-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatot nyújtott be a parlamenthez, amelynek indoklása szerint a Várnegyedben található, Táncsics Mihály utca 9. alatti egykori József-kaszárnyát (a Budapest I. kerület 6546. helyrajzi számú ingatlant) törlik „a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő, műemléki védelem alatt álló építmények és építményegyüttesek köréből”.

Ez az a kétemeletes barokk sarokház, ahonnan a márciusi ifjak, illetve a pesti nép március 15-én kiszabadította Stancsicsot. Az elfogadott salátatörvényből végül kikerült a történelmi ingatlan, azaz megmaradt továbbra is Táncsics Mihály börtönének műemléki védettsége.