Kilyukasztotta a gázcsövet volt párja otthonában – így akart véget vetni a nő életének
Március 7-én egy férfi felfeszítette volt párja házának egyik ablakát, bement a házba, majd a tűzhelyhez csatlakozó gázcsövet több helyen kilyukasztotta, hogy a kiáramló gázzal megölje a nőt – közölte az ügyészség.
Mikor a nő hazaért, a házba lépve észlelte az erős gázszagot, észrevette a megrongált gázcsövet, a gázt elzárta, a lakást pedig kiszellőztette. A férfi a gázcső megrongálását a nő kutyáira fogta.
Másnap reggel, miután a nő dolgozni indult, a vádlott az ablakon keresztül visszament a nő házába, és az előző napon elzárt gázcsapot ismét kinyitotta, a nő kölyökkutyáit pedig magával vitte. Délelőtt a nő az egyik munkatársával hazament, hogy a sérült gázcsövet kicseréljék, azonban a házba lépve azonnal észlelte a gázszagot. A nő gázcsapot elzárta, és értesítette a rendőrséget.
A gáz berobbanása közvetlenül veszélyeztette volna a lakóházban élő nő életét.
A büntetett előéletű férfit a Nyíregyházi Törvényszék emberölés kísérlete miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy szabadságvesztés-büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet ellen az elkövető és védője elsősorban felmentés, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint ugyanakkor az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott.
A férfi szándéka a gázcső több helyen való kilyukasztásával és a gázcsap megnyitásával mindkét napon a nő életének kioltására irányult. A gázrobbanás elmaradása csupán a véletlenen múlott, ezért a fellebbviteli főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta. Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.