Egy helyett tizenegy fiatal lakhatását tudják biztosítani az influenszertüntetésen befolyt összegből

2024.05.04. 07:23
A februári, influenszerekkel népszerűsített gyermekvédelmi demonstráció egyik célkitűzése volt, hogy a résztvevők adományaiból megoldják egy korábban állami gondozott fiatal lakhatását. Az akció azonban végül olyannyira sikeres lett, hogy a kitűzött cél csaknem tízszeresét sikerült elérni, amiből az Utcáról Lakásba Egyesület tizenegy fiatal életkezdését tudja finanszírozni.

Mi is beszámoltunk arról, amikor a kétes kegyelmi botrány árnyékában a magyar influenszerek kiléptek a virtuális térből, és utcára vonultak, hogy felszólaljanak a gyermekvédelem mellett. Az akcióból hatalmas demonstráció lett, miután az internet népszerű szereplői a követőiket is az utcára szólították.

Az „Odakint most szörnyek járnak” című tüntetés szervezői 2024 februárjában azt kezdeményezték, hogy a tüntetés résztvevői lehetőségük szerint adomány formájában is fejezzék ki szolidaritásukat. Az adománygyűjtés célja az volt, hogy megoldják egy korábban állami gondozott fiatal lakhatását.

A projekt szakmai partnere, az Utcáról Lakásba Egyesület most bejelentette, hogy nemcsak sikerült elérni az eredeti 25 millió forintos célkitűzést, de – minden képzeletet felülmúlóan – jóval túl is szárnyalták azt.

23 ezer adakozó felajánlásával több mint 219 millió forint gyűlt össze a kifejezetten erre a célra nyitott bankszámlán.

Ennek köszönhetően az eredeti célkitűzéssel szemben így nem csak egy, hanem összesen tizenegy fiatal életkezdését tudják biztosítani az év végéig. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nem csak a lakhatásban szeretnének segítséget nyújtani.

„Elsősorban a társadalmi integrációban szeretnénk partnerei lenni (a fiataloknak – szerk.), ezért a lakhatási lehetőségen túl szociális munkát és egyéni támogatást is biztosítunk” – hangsúlyozta az egyesület.

Ez azt jelenti, hogy két, félállásban dolgozó szociális munkás díjazását is vállalják, akik személyre szabottan és folyamatosan segítik a fiatalokat nehézségeik leküzdésében és egyéni céljaik elérésében. Ez alatt többek között a társadalombiztosítás rendezését, egészségügyi kezelést, továbbtanulási lehetőséget vagy akár jogosítványszerzést értik.

Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

3 órája

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

5 órája

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

4 órája

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01