Karsai Dániel kegyelmi ügyben írt levelet Sulyok Tamásnak
További Belföld cikkek
-
Kirúgták a szakszervezeti titkárt, tüntetést szerveznek Pápán
- Szabó Bálint elárulta, átúszná-e a Dunát a jövőben is
- Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
- Színes konnektorokat és ajtót kapott az önkormányzati lakását kiürítő józsefvárosi képviselő
- Budapest szívében nyílik meg a húsvét főtere
Mint írtuk, Novák Katalin volt köztársasági elnök januárban a Sándor-palotában fogadta Karsai Dánielt. Az eutanázia engedélyezéséért harcoló alkotmányjogász kezdeményezte, hogy szakmai érvek alapján gondolják át az ügyét.
Karsai Dánielt csütörtöki Facebook-bejegyzésében felidézte: örült, hogy a korábbi köztársasági elnöktől nyitottságot tapasztalt a kegyelmi jogkörre vonatkozó javaslatára. Úgy látja, hogy az ismert közéleti események elsodorták az akkor ígéretesnek indult párbeszéd, ezért szerdán egy levelet küldött Sulyok Tamásnak.
Az alkotmányjogász arra kérte a köztársasági elnököt, hogy folytassák ott a megbeszélést, ahol Novák Katalinnal januárban abbahagyták. Karsai Dániel bízik benne, hogy Sulyok Tamás segít kegyelemet adni azoknak, akik gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvednek.
Javaslatom január óta változatlan: azt kérem Öntől mint Magyarország köztársasági elnökétől, hogy tegyen nyilvános nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy kegyelemben részesíti azokat a magyar állampolgárokat, akik olyanoknak segítenek az eltávozásban, akik gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek, és emiatt elviselhetetlen mértékű fizikai és mentális szenvedésnek vannak kitéve. Annak érdekében, hogy az elnöki kegyelmet véletlenül se lehessen visszaélésszerűen alkalmazni, azt is javaslom, hogy állítson fel egy bizottságot, amely a kegyelmezési ügyekben segítené Önt az egyedi ügyek elbírálásában
– írta Karsai Dániel.
Hozzátette, hogy morálisan teljesen indokoltnak látja a köztársasági elnöki kegyelem ilyen típusú gyakorlását, emellett szerinte kiváló lehetőség lenne, hogy „a kegyelmezési jogkörben megrendült bizalmat” helyreállítsák. Megjegyezte, hogy akár személyesen is szívesen találkozna Sulyok Tamással.
Karsai Dániel az eutanázia legalizálásáért küzd
Karsai Dániel az ALS nevű halálos és gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenved, így nem tartja helyénvalónak, hogy a magyar állam nem engedélyezi az aktív eutanáziát. Az alkotmányjogász aktívan küzd, hogy Magyarországon is legalizálják az egészségügyi beavatkozást.
Az ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, a magyar kormány azonban ellenkérelmet nyújtott be a strasbourgi bírósághoz. A Momentum korábban népszavazást is kezdeményezett az alkotmányjogásszal a Nemzeti Választási Bizottságnál. Karsai Dániel az eutanáziával kapcsolatban nyilvános vitára hívta Fabiny Tamás evangélikus és Balog Zoltán református püspököt, valamint Kósa Lajost is.
Karsai Dániel életét és a magyarországi eutanázia bevezetéséért vívott harcát az Index is bemutatta egy korábbi cikkében. A jogász végzettségű férfit a 100 legjobb magyar ügyvéd közé sorolták, aki ezenfelül aktív sportoló volt, a túrázás és a futball mellett tizenegy éven át gyakorolta a dzsúdzsucu nevű küzdősportot is. A betegség első tüneteit 2021 júliusában észlelte.
Karsai Dániel állapota az utóbbi időben rohamosan romlani kezdett. Április végén a Népszavának azt mondta, annyira még nincs rossz állapotban, hogy most élne az aktív eutanázia lehetőségével, ha ez engedélyezett lenne. Szerinte még nem jött el az a pont, amikor az élete puszta létezéssé degradálódott volna, és még mindig hisz abban, hogy megéli, dönthessen a haláláról. Testvére, Karsai Péter májusban ismertette a legfrissebb fejleményeket, megerősítve: Karsai Dániel mindenképpen el szeretné kerülni, hogy lélegeztetőgépre kerüljön.
Karsai Dániel: Ha engedélyezett lenne az eutanázia, akkor sem élnék vele
Az alkotmányjogász a kórházi tapasztalatairól is beszélt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
31 perce
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
2 órája
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt.
11 perce
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Súlyos százezekre megy az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek
27 perce
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
5 órája
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
2 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
10 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
1 órája
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
9 órája
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
2 órája
- Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
1 órája
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14