Gyurcsány Ferenc mindenkit kiosztott pünkösdvasárnapi posztjában

2024.05.19. 08:51
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap délelőtt Sulyok Tamás köztársasági elnökről és Magyar Péterről, a Tisza Párt alelnökéről posztolt Facebook-oldalára.

„Orbán rejtegette nagy hirtelen előrángatott új köztársaságielnök-jelöltjét, a Parlament egy kérdést nem intézhetett hozzá, ő meg nyilvánosan meg se nyikkant, mielőtt megválasztották volna” – írta Gyurcsány Ferenc a közösségi felületére.

„A sarki műkörmös nagyobb elővigyázatossággal vesz fel maga mellé bárkit. […] Magyarországon Orbán alatt egyszerűbb köztársasági elnökké válni, mint elmenni műkörmösnek” – jegyezte meg a Demokratikus Koalíció elnöke.

Szerinte most már nyilvánvaló, hogy mi volt az oka a titkolózásnak, ugyanis mint írta, „kínos lett volna, ha Sulyok Tamás köztársasági elnökről megválasztása előtt kiderül, hogy megrögzött nácimentegető”.

Gyurcsány Ferenc hozzátette, hogy szerinte Magyar Péter is rejtegeti az embereit, akiknek a nevükön és a hivatalos életrajzukon kívül szerinte semmit nem tudni.

Mondják, mit tudnak Magyarról? […] Vezetett már mondjuk egy falut? Bármely összetett politikai közösséget? […] Rábíznának komoly dolgot, akiről eddig csak annyit tudnak, hogy talán meggyőzően szónokol? Ennyi alapján rábíznák az életüket? Miért nem áll ki vitákra? Miért keresi a kifogásokat? Ismerik a jelöltjeit?

– tette fel a kérdéseket Magyar Péterrel kapcsolatban a DK elnöke.

„Ráadásul ezek a jelöltek meg se mukkannak. Le vannak tiltva, Magyar tiltja le őket. (...) Hajlandóak rájuk bízni ismeretlenül saját sorsukat? És a családjukét? A hazájukét? Annyi elég, hogy a Péter szerint rendes, jó emberek? Ennyi garancia elég a hazájuk sorsára?” – sorolta tovább a kérdéseit Gyurcsány Ferenc.