Gyurcsány Ferenc kurzuskeresztényekről posztolt, majd kitört a kommentháború

D  HR20231022012
2024.05.20. 09:27
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pünkösdhétfőn ismét posztolt a Facebookon. Ezúttal az „ájtatatosságba burkolózó kurzuskeresztényekről” írt, akik szerinte a szentírás tekintélye mögé bújnak. Posztja alatt nem sokkal később megjelent Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke is.

„Nem hinném, hogy politikai vitákat bibliai idézetekkel, mint végső, megfellebbezhetetlen érvekkel lehet eldönteni” – írta Gyurcsány Ferenc legutóbbi posztjában.

A DK elnöke szerint „az ájtatatosságba burkolózó kurzuskeresztények rossz szokása ez”, akik szerinte ha elfogy gondolat, akkor kölcsönkérnek az apostoloktól, és ha nincs hova menekülniük, akkor a szentírás tekintélye mögé bújnak.

Csak szólok, nem veszélytelen vállalkozás ez, mert túl sok rétege van az Írásnak ahhoz, hogy a megsemmisítőnek szánt fegyver visszafelé süljön el

– hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció elnöke.

Ezután megjegyezte, hogy a keresztény ember nem a Bibliát idézi, nem Jézusra meg az apostolaira hivatkozik, és „nem aggatja magára az istenhit ékesnek hitt palástját”, hanem egyszerűen jó ember,

Mert ez az Istennek tetsző, nem pedig a Fiú belerángatása a hatalomról, a pénzről e földön folyó viták igazságának vagy hamisságának eldöntésébe. Ha már árad a Szentlélek

– zárta bejegyzését Gyurcsány Ferenc.

Kommentharc

A posztra nem sokkal később Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke is reagált, és leírta, hogy szerinte „van annak egy diszkrét bája, amikor Schiffer András Gyurcsány Ferenc posztjait lájkolja, amikor a rogáni propaganda Gyurcsányék újságírójára hivatkozik, Gyurcsányék pedig a NER-propagandát idézik. És persze mind közösen hivatkoznak az adócsaló bulvárkirály által megszerkesztett és Tóni által megírt propagandára.”

A hatalmi elit és a kitartott médiamunkásai közösen próbálják megtartani a koncot, és minden nap bebizonyítják, hogy ők egy brancs

– írta, majd hozzátette, hogy ők még mindig nem értik, hogy „ a magyar embereknek elegük van azokból a politikusokból, akik 20 év alatt kéz a kézben az unió második legszegényebb és egyben legkorruptabb országává tették hazánkat, miközben a nemzeti vagyon jó részét átjátszották haveri és családi körbe”.

Magyar Péter hozzászólására Vadai Ágnes, a DK alelnöke is reagált, és odaszúrt a Tisza Párt alelnökének, hogy árulja el, mit csinált akkor, amikor ők tüntettek a katonák és rendőrök nyugdíjáért és a rokkantnyugdíjasok megalázása ellen, valamint feltette a kérdést Magyar Péternek, hogy rúgták-e már ki rokonát azért, mert a rendszer ellen küzdött.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2023. október 22-én. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)