Kiadták a figyelmeztetést: Gumicsizmára és csónakra is szükség lehet!
Ahogy az Index beszámolt róla, hétfőn heves zivatarok alakulhatnak ki az ország déli részén, míg az északnyugati vármegyékben felhőszakadásokra kell készülni.
Felhőszakadással, záporokkal indul a hét: öt vármegyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki
A heves esőt villámlás és jégeső kísérheti.
Hétfőn délután egy ciklon érkezik, amely nagy nedvességtartalmú levegőt szállít Magyarország felé – írta friss Facebook-bejegyzésében a HungaroMet.
A meteorológusok szerint a gumicsizmára és a csónakra is szükség lesz hétfőn, miután az egymást követően cellákból pár óra alatt
KIADÓS, AKÁR 40-50 MILLIMÉTER MENNYISÉGŰ CSAPADÉK IS ÖSSZEGYŰLHET.
A heves zivatarokból sokfelé villámárvizek is kialakulhatnak. A HungaroMet öt vármegyére adott ki másodfokú, narancssárga figyelmeztetést. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Tolna vármegyék területén hevesebb zivatarokra kell számítani, amelyeket villámlások, erős szél és jégeső is kísérhet. Az említett területeken 90 kilométer per órás széllökések is lehetnek, valamint 2 centiméter nagyságú jég is hullhat.
Zivatarok és felhőszakadások veszélye miatt az egész országra kiterjedő elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A bejegyzés szerint az előrejelzés bizonytalansággal terhelt, mivel egy vastagabb magas szintű poros felhőernyő befolyásolhatja az időjárás további alakulását.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
48 perce
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
A javaslatot a Fidesz is támogatta, hamarosan a parlamentben dönthetnek.
3 perce
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Címlapon
Lezárták a tüntetők a Szabadság hidat, a rendőrök senkit sem engednek tovább
A helyszínről jelentkezünk.
3 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
3 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
2 órája
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
6 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
5 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
8 órája
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
9 órája
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
10 órája
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08