Bódis Kriszta bojkottálja az ATV-t

2024.06.12. 13:01
Bódis Kriszta pszichológus, író, dokumentumfilmes és a Van Helyed Alapítvány vezetője szerdán délelőtt a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyar Péter ATV-s esete után bojkottálja a csatornát.

Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt hétfőn.

A műsorvezető, Rónai Egon rögtön a műsor elején egy dokumentumot adott át a Tisza Párt alelnökének, amiben a csatorna összegyűjtötte, hogy az elmúlt időszakban összesen hányszor hívták meg őt vendégként. Magyar Péter végül egy heves szóváltás után felállt, és kisétált a stúdióból.

A történtekre azóta sokan reagáltak, most Bódis Kriszta is, aki a Facebook-felületén írta meg, hogy ezentúl bojkottálja a csatornát.

Nem kapott túl sok nyilvánosságot eddig sem az írói, sem a civil munkám egyik televízióban sem az elmúlt 14 év alatt, egyik csatornát se érdekelte a Van Helyed, a filmjeim vagy a könyveim, díjak ide vagy oda, csak néha lettem meghívva érdekes színfoltnak a Civil a pályán-ba is, de Magyar Péter ATV-s esete után arra az álláspontra jutottam, hogy bojkottálom az ATV-t

– olvasható a bejegyzésében.

Hozzátette, hogy tudja, sokan hiányolni fogják a „szerény próbálkozásait” a Civil a pályán-ban, de majd „találkoznak máshol”.

Reagált az ATV

„Magyar Péter az elmúlt hetekben többször is nyilvánosan azzal vádolta az ATV-t, hogy nem hívtuk a műsorainkba. Ma az Egyenes beszédben az ezt cáfoló bizonyítékokat tartalmazó dossziét adtuk át a Tisza Párt alelnökének. Sajnáljuk, hogy így reagált, ennek ellenére, ahogy eddig, ezentúl is várjuk a műsorainkban” – közölte szerkesztőségünkkel az ATV.

Mint írták, az ATV SMS-ekkel, e-mailekkel tudja cáfolni Magyar Péter kijelentéseit, akit folyamatosan meghívtak a televízió szerkesztői különböző műsorokba. A hétfői szereplése előtt egy héttel ugyanígy az Egyenes beszéd vendége volt, előtte egy héttel pedig a Heti Naplónak adott 40 perces interjút, és a nézők kérdéseire is válaszolhatott.

Hozzátették, hogy összesen hat élő adásban szerepelt a kampányidőszak alatt. Emellett a Híradó napi szinten beszámolt Magyar Péter országjárásáról, és az atv.hu is szemlézte az összes interjúját, amit a csatornának adott. Az ATV e-mailes megkereséseire nem reagált, az EP-listavezetők és a fővárosi listavezetők vitájára nem fogadta el a meghívást – áll a közleményben.

Magyar Péter is megszólalt

A Tisza Párt alelnöke nem sokkal az interjú adásba kerülése után reagált a történtekre. Magyar Péter a Facebook-oldalán azt írta, „a múlt héten történtek ellenére elfogadtam az ATV mai meghívását, mert azt jelezték, hogy a tegnapi politikai földindulásról és a következő lépésekről fog kérdezni a riporter”. 

Sajnos nem ez történt. A műsorvezető, nyilván Németh Sándor csatornatulajdonos, a Hit Gyülekezete vezetője és a Fidesz megbízható kiszolgálója (és fiának, aki a csatorna igazgatója) utasítására valótlanságokat állított, többek között erről, hogy engem hányszor hívtak meg az ATV-be. Pontosan tudom, hogy egy hónapig nem hívtak, mivel az összes SMS megvan a telefonomban

– írta a politikus.

„Szégyellje magát mind a Fidesz házi televíziója, mind a műsorvezető, akinek fontosabb volt hazugságokkal védeni a védhetetlent, mint foglalkozni több mint 1 340 000 szavazó tegnapi döntésével” – tette hozzá.

„Javaslom mindenkinek, hogy messze kerülje el az ATV propagandaműsorait. Ennél még a Hír TV is jobb, mert ott legalább nem hazudják azt, hogy függetlenek” – zárta sorait Magyar Péter.

További fejlemények

Az ügy ezzel nem ért véget, ugyanis hétfőn késő este Magyar egy posztot tett közzé a Facebook-oldalán, amiben személyes, a vallási-felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat közölt az ATV munkatársairól. Hétfőn késő este, illetve kedden több reakció is érkezett a történtekre.

Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke például úgy nyilatkozott, Magyar Péter törvénysértést követett el, Tényi István volt fideszes politikus pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult bejelentéssel az ATV munkatársainak vallási hovatartozását részletező bejegyzés miatt. 

Hit Gyülekezete kedd délután közösségi oldalán reagált Magyar Péter hétfői bejegyzésére.

Mindenekelőtt gratulálunk Magyar Péter alelnök úrnak és a Tisztelet és Szabadság Pártnak a vasárnapi választáson elért eredményhez. 1,3 millió ember szavazatát megszerezni nem kis teljesítmény, egyúttal óriási felelősség. A következő napokra alelnök úrnak jó pihenést, regenerálódást kívánunk, reméljük, a feszített tempó után sikerül megnyugodnia, és higgadtan, megfontoltan, államférfihoz méltó módon formálja majd a magyar közbeszéd állapotát

– írták.

Az ügyben Bodolai László, az Index médiaügyekben jártas jogásza is kifejtette véleményét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
Elindult Magyar Péter konzultációja

Elindult Magyar Péter konzultációja

Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás és kötözködés a Hír TV tudósítójával.

12 perce

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

3 órája

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Címlapon
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.

1 órája

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58