Havas Henrik: Az adatgyűjtésről tájékoztatni kellett volna Magyar Pétert
További Belföld cikkek
-
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
- Március 15-től ismét megnyílik a rakpart
Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt hétfőn. A műsorvezető, Rónai Egon rögtön a műsor elején egy dokumentumot adott át a Tisza Párt alelnökének, melyben a csatorna összegyűjtötte, hogy az elmúlt időszakban összesen hányszor hívták meg őt vendégként. Magyar Péter végül egy heves szóváltás után felállt, és kisétált a stúdióból.
Több megszólaló után Havas Henrik is kifejtette véleményét a frisshírek.hu hasábjain, aki mint írta, Rónai Egon „ezt jól elb*szta”. Az újságíró szerint egy interjút nem lehet azzal kezdeni, hogy a vendég elé tolnak egy ilyen dossziét, többek közt azért sem, mert nincs ideje arra, hogy annak a tartalmát megismerje, ehelyett az lett volna a megoldás, hogy a beszélgetés végén a műsorvezető átadja a dokumentumokat.
Az újságíró szerint az adatgyűjtésről tájékoztatni kellett volna Magyar Péter, és az lett volna korrekt eljárás, ha előre megmondják neki, hogy szembesíteni fogják az általuk igaznak vélt tényekkel.
Az pedig, hogy Rónai Egon kutyakomédiáról beszélt, az egészen hihetetlen, illetve nem, mert az a gyanúm, hogy Magyarnak igaza lehet, ezt a balhét Németh Szilárd vezérigazgató és hű fegyverhordozója, Bednárik Imre tervelhette ki
– írta Havas Henrik.

Megjegyezte azt is, hogy Németh Sándorról és a Hit Gyülekezetéről érdekes könyvet tudna írni, de ezt két okból nem teszi, egyrészt éveket töltött az ATV-ben, ahol megbecsülték egészen addig, „amíg a Fidesznél nem telt be a pohár azzal, hogy a 2018-as választások előtt annak ellenére írtam könyvet Vona Gáborról, hogy Szlazsánszky Ferenc szerkesztővel megüzenték, hogy tönkretesznek”. Másrészt pedig azért, mert egy esetet leszámítva sohasem utasították semmire.
Havas Henrik szerint Magyar Péternek valószínűleg igaza van abban, hogy Németh S. Szilárd állhat a botrány mögött. Mint írja, „ő akkor romlott el, amikor Hajdú Péter az ATV-be került Bochkor Gábor társaságában, és az egyébként szolid képességű srácot bevezették a felső tízezer világába”.
Az újságíró végül leírta, hogy csalódott Rónai Egonban.
Reagált az ATV
„Magyar Péter az elmúlt hetekben többször is nyilvánosan azzal vádolta az ATV-t, hogy nem hívtuk a műsorainkba. Ma az Egyenes beszédben az ezt cáfoló bizonyítékokat tartalmazó dossziét adtuk át a Tisza Párt alelnökének. Sajnáljuk, hogy így reagált, ennek ellenére, ahogy eddig, ezentúl is várjuk a műsorainkban” – közölte szerkesztőségünkkel az ATV.
Mint írták, az ATV SMS-ekkel, e-mailekkel tudja cáfolni Magyar Péter kijelentéseit, akit folyamatosan meghívtak a televízió szerkesztői különböző műsorokba. A hétfői szereplése előtt egy héttel ugyanígy az Egyenes beszéd vendége volt, előtte egy héttel pedig a Heti Naplónak adott 40 perces interjút, és a nézők kérdéseire is válaszolhatott.
Hozzátették, hogy összesen hat élő adásban szerepelt a kampányidőszak alatt. Emellett a Híradó napi szinten beszámolt Magyar Péter országjárásáról, és az atv.hu is szemlézte az összes interjúját, amit a csatornának adott. Az ATV e-mailes megkereséseire nem reagált, az EP-listavezetők és a fővárosi listavezetők vitájára nem fogadta el a meghívást – áll a közleményben.
Magyar Péter is megszólalt
A Tisza Párt alelnöke nem sokkal az interjú adásba kerülése után reagált a történtekre. Magyar Péter a Facebook-oldalán azt írta, „a múlt héten történtek ellenére elfogadtam az ATV mai meghívását, mert azt jelezték, hogy a tegnapi politikai földindulásról és a következő lépésekről fog kérdezni a riporter”.
Sajnos nem ez történt. A műsorvezető, nyilván Németh Sándor csatornatulajdonos, a Hit Gyülekezete vezetője és a Fidesz megbízható kiszolgálója (és fiának, aki a csatorna igazgatója) utasítására valótlanságokat állított, többek között erről, hogy engem hányszor hívtak meg az ATV-be. Pontosan tudom, hogy egy hónapig nem hívtak, mivel az összes SMS megvan a telefonomban
– írta a politikus.
„Szégyellje magát mind a Fidesz házi televíziója, mind a műsorvezető, akinek fontosabb volt hazugságokkal védeni a védhetetlent, mint foglalkozni több mint 1 340 000 szavazó tegnapi döntésével” – tette hozzá.
„Javaslom mindenkinek, hogy messze kerülje el az ATV propagandaműsorait. Ennél még a Hír TV is jobb, mert ott legalább nem hazudják azt, hogy függetlenek” – zárta sorait Magyar Péter.
További fejlemények
Az ügy ezzel nem ért véget, ugyanis hétfőn késő este Magyar egy posztot tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben személyes, a vallási-felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat közölt az ATV munkatársairól. Hétfőn késő este, illetve kedden több reakció is érkezett a történtekre.
Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke például úgy nyilatkozott, Magyar Péter törvénysértést követett el, Tényi István volt fideszes politikus pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult bejelentéssel az ATV munkatársainak vallási hovatartozását részletező bejegyzés miatt.
A Hit Gyülekezete kedd délután közösségi oldalán reagált Magyar Péter hétfői bejegyzésére. Válaszukban így fogalmaznak:
Mindenekelőtt gratulálunk Magyar Péter alelnök úrnak és a Tisztelet és Szabadság Pártnak a vasárnapi választáson elért eredményhez. 1,3 millió ember szavazatát megszerezni nem kis teljesítmény, egyúttal óriási felelősség. A következő napokra alelnök úrnak jó pihenést, regenerálódást kívánunk, reméljük, a feszített tempó után sikerül megnyugodnia, és higgadtan, megfontoltan, államférfihoz méltó módon formálja majd a magyar közbeszéd állapotát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55