- Belföld
- debreceni egyetem
- honvédelem
- honvédelmi képzés
- czermann jános
- szilvássy zoltán
- területvédelmi tartalékosok
Honvédelmi képzés indul a Debreci Egyetemen
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
A Debreceni Egyetem elsőként indítja el Magyarországon azt az új típusú felsőoktatási honvédelem tantárgyat, amelynek keretében a hallgatók két félév alatt egy alapkiképzéssel egyenértékű képzésben vehetnek részt – írja az egyetem.
Czermann János, stretégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Honvédelmi Minisztérium területvédelmi tartalékostoborzó kampányának rendezvényén elmondta, hogy a tárca a felsőoktatásból is várja területvédelmi tartalékosok jelentkezését, majd bejelentette a Debreceni Egyetem szeptemberben induló tantárgyát, amelynek teljesítése esetén a hallgató nyolc kreditponttal gazdagodhat.
![A drónnal készült képen a Debreceni Egyetem főépülete 2023. június 8-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5698/56986/569866/56986663_7fa45038a8dbcfa81facc9fa705d9af7_wm.jpg)
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora úgy gondolja, a felsőoktatásnak nagy szerepe van önmagunk megvédésében, és már több száz debreceni hallgató sajátította el a területvédelemhez szükséges alapokat az egyetem közreműködésével, melyhez kiváló alapot nyújtott az intézmény és a Debrecenben állomásozó MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár szoros kapcsolata.
Nagy megtiszteltetés a Debreceni Egyetem számára, hogy a hazai felsőoktatási intézmények közül éppen Debrecenben indul az új program. Bízunk benne, hogy a jövőben még több hallgató tekinti hazafias kötelességének, hogy teljesítse az alapkiképzést, amihez minden segítséget megkapnak egyetemünktől
– fogalmazott az intézmény rektora.
A honvédelem és a felsőoktatás kapcsán Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a megújult felvételi eljárásban már több mint 150-en éltek az önkéntes katonai szolgálat vállalásával megszerzett többletpontok lehetőségével.
Czermann János szerint a tartalékos katonai szolgálat összeegyeztethető a civil élettel, akár a felsőoktatási tanulmányok mellett is bárki lehet területvédelmi tartalékos katona. Felhívta a figyelmet, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói akár havi 160 ezer forint tartalékosi ösztöndíjat is kaphatnak, de a juttatás mértéke a 350 ezer forintot is elérheti, ha a jelentkező a tanulmányok befejezése után szerződéses vagy hivatásos katonai jogviszonyt vállal.