Elbocsátották a kilencéves kislányt terrorizáló tanárt
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A Dunaújvárosi Tankerületi Központ közölte, hogy kedden elbocsátották azt a pedagógust, aki hónapokon keresztül bántalmazta verbálisan az egyik, osztályába járó, kilencéves kislányt.
Közleményükben azt írják, hogy az ügy vizsgálatában azon bizonyítékok voltak döntők, melyeket a szülők a médiának szolgáltattak.
Sajnálatos, hogy a szülők ezen felvételeket korábban nem a tankerületnek adták át, hiszen abban az esetben a döntés előbb is megszülethetett volna
– emelték ki, majd hozzátették, hogy a Tankerületi Központ a továbbiakban is fellép minden jogszabálysértés ellen, és céljuk a lehető legszínvonalasabb oktató-nevelő munka megszervezése.
A tanár tagadott, ameddig tudott
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a kilencéves Emmát hónapokig terrorizálta és verbálisan bántalmazta az egyik tanára a Sárkeresztúri Általános Iskolában. Erről több hangfelvétel is nyilvánosságra került később, melyeket a gyermek anyja készített titokban. A kislánynak többek között olyanokat mondott a tanár, hogy elviteti a gyámüggyel, ha nem viselkedik, vagy úgy kidobja a teremből, hogy eltörik keze-lába, ettől pedig
a kislány depressziós lett és öngyilkos gondolatai támadtak.
A tanár, ameddig tudott, tagadott, és a többi gyereket is manipulálta, hogy inkább ne szóljanak a kislányhoz, mert később hazamegy, elmondja a szüleinek, amit neki mondtak, az később visszajut az igazgatóhoz, ettől pedig a tanító kerül bajba.
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint nincs helye a tanári pályán egy ilyen embernek, pedig az igazi nagy fordulat még csak később következett az ügyben. Ugyanis miután a szülők jelezték az igazgatónak és az intézmény vezetőjének, hogy mi történt, azok arra kérték, hogy működjenek együtt az abuzáló tanárral. Amikor a szülők erre nem voltak hajlandók, és végső elkeseredésükben az RTL Híradóhoz fordultak.
A tanító megpróbált minket lefizetni. Kérdezte, hogy mennyi pénzt kérünk azért, hogy ne engedjük a műsort lemenni. Mondtam neki, hogy ilyen nincs, mert a gyermekem lelke tönkrement. Azt egyszerűen semennyi pénzzel nem lehet kárpótolni
– nyilatkozta a kislány anyukája.
Szerinte a tankerület vezetőjét (aki előbb válaszolt a csatornának, mint a szülőknek, akik hónapokkal ezelőtt szóltak neki) és az iskola igazgatóját is felelősségre kellene vonni, mert nem foglalkoztak kellőképpen az üggyel, nem vették őket komolyan. Amikor bent jártak az iskolában, akkor az igazgató azt mondta, hogy együtt kellene működniük a fenntartásaik ellenére a pedagógussal, de a szülők nyilvánvalóan egyáltalán nem akartak együttműködni egy olyan tanárral, aki abuzálta a gyereküket.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:
http://vansegitseg.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.