Kell-e temetni a hazai közvélemény-kutató szakmát?

Anélkül, hogy a legapróbb részletekbe menően elemeznénk az elmúlt évtized méréseit – a témában nem kevés igen magas színvonalú tanulmány született –, most csak egy-egy szimbolikus értékű kutatás eredményét igyekszünk más megvilágításba helyezni. A Brexit – de kisebb mértékben a 2020-as amerikai elnökválasztás – esetében (is) a sajtó nem tette egyértelművé a lehetséges szcenáriók valószínűségét.

A kutatások konfidenciaintervallumának (ez egy valószínűségi intervallum, ugyanis, ha mintából becsülünk, sosem tudjuk a pontos értéket, egy felső és egy alsó érték között lesz valahol az eredmény) áttekintése után hamar megbizonyosodhat az olvasó arról, hogy a győztest nem lehetett egyértelműen megbecsülni. Más szavakkal, a sajtó a kutatócégek többsége által helyesen sugallt bizonytalanság helyett egyértelmű győztesként jelenítette meg az adott jelöltet/kimenetelt. Ebben az esetben viszont nem beszélhetünk mérési hibáról, ugyanis az eltérés hibahatáron belül mozgott. A „kudarc” sokkal inkább sajtótermék volt, melyet a szavazás kiemelt politikai jelentősége nagyított fel. A 2024-es budapesti főpolgármester-választás kapcsán sem lehetett egyik induló győzelmét sem valószínűsíteni, hiszen olyan szoros volt a verseny. Az eredmény végül alig félszáz szavazaton múlt, ilyen és ehhez hasonló helyzetekben irreális elvárás, hogy a közvélemény-kutató cégek pontosan becsüljék meg a győztest. Természetesen adódhatnak módszertani hibák is – elsősorban a 2020-as amerikai elnökválasztás során –, így például a nem megfelelő súlyozás, illetve bizonyos csoportok alulreprezentáltsága (ezekről később részletesebben is írunk) is hozzájárulhat a tévedéshez.

A felmérések adatainak értelmezésekor számos tényezőt figyelembe kell venni. Talán a legfontosabb, hogy nem „jóslásról” beszélünk, hanem egy adott időpontban rögzített, az aktuális véleményklímát tükrözni igyekvő, a teljes populációt reprezentáló mintával dolgozó becslésről. Amennyiben készül egy felmérés 30 nappal egy „aktuális” választás előtt, abból nem következhet a végeredményre vonatkozó érdemi projekció, ellenben alkalmas az aktuális politikai helyzet értelmezésére. Erre tökéletes példa a 2019-es budapesti főpolgármester-választás eredménye, ugyanis az előzetes várakozásokkal ellentétben Karácsony Gergely legyőzte Tarlós Istvánt.  Ebben az esetben a Borkai-ügy néven elhíresült botrány tehető felelőssé a választási fiaskóért. Emellett – ahogy korábban említettük – az adatoknak van egy hibahatára és egy megbízhatósága. Várhatóan szoros eredmény esetén nem jelenthető ki egyértelműen, hogy ki lesz a győztes.

Önkormányzati választás kampány plakátja 2019. október 6-án

Fotó: Nagy Attila Károly / Index

Természetesen valóban vannak olyan módszertani nehézségek is, amik rontják a kutatások megbízhatóságát, ilyenkor a voksoláshoz igen közel eső felmérések ugyanúgy torzítanak. Talán itt érdemes röviden kitérni arra, hogy az adatfelvétel időpontja és a becslés pontossága nem állnak egymással szükségszerű összefüggésben. Az alábbiakban azokat a mérési nehézségeket mutatjuk be, amelyek függetlenek a kutatás időpontjától. 

Módszertani nehézségek és korlátok

Stefkovics Ádám, a Századvég Alapítvány Politikai Kutatások Kutatóintézetének igazgatója szerint a közvélemény-kutatások egyik legnagyobb problémája ma az, hogy egyre kevésbé teljesülnek a klasszikus valószínűségi mintavétel feltételei. Bizonyos társadalmi csoportok alulreprezentáltsága a felmérés eredményének torzulásához vezethet, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a célpopulációt a mintavétel során minél nagyobb mértékben sikerüljön lefedni. A már említett amerikai elnökválasztás iskolapéldája ennek, hiszen az alacsonyabb végzettségűek a mintában alulreprezentáltak voltak, ez pedig pontatlan prognózisokhoz vezetett. A reprezentativitás kapcsán további nehézséget jelent, hogy a mintába könnyebben kerülnek be olyan emberek, akiket aktívan foglalkoztat a politika, hiszen ők nagyobb eséllyel válaszolnak a megkeresésekre. 

Magyarországon a lakcímalapú kiválasztás és az úgynevezett véletlenszám-tárcsázás (random-digit dialing, RDD) számítanak a legelterjedtebb mintavételi eljárásoknak. A kétezres évektől kezdődő gyors áremelkedés miatt már nem kérdezőbiztosok által gyűjtötték össze az ehhez szükséges adatokat. Az adatfelvevő cégek marketingalapú mobiltelefon-adatbázisokat vásárolnak, melyek aztán mintavételi keretként szolgálnak. Azonban az így nyert adatbázisok minőségéről nem állnak rendelkezésre adatok, így a lehetséges torzulások sem szűrhetőek ki. A súlyozás ugyan segíthet, de ha nincs egy megközelítőleges kép a mintavételi keret összetételéről, akkor az ilyen korrekciós eljárások sem képesek helyes irányba terelni a kapott adatokat. 

További gondot jelent a felmérések generálta „zaj”, ugyanis nemcsak a profi közvélemény-kutató cégek, hanem

Nem beszélve arról, hogy a szabadidő felértékelődött. Szemben a múlt század végével, az emberek már nem élik meg pozitívan, ha telefonon kíváncsiak a véleményükre, sokkal inkább irritációként csapódik le számukra. 

Az utóbbival összefüggésben a növekvő válaszmegtagadás emelhető még ki. Ennek számos oka van, melyek közül az egyik a politikai alapú elutasítás. Emögött a lakosságnak a közvélemény-kutatók felé tanúsított bizalmának csökkenése áll. Többen ugyanis – nem alaptalanul – egyes intézeteket bizonyos pártokhoz társítanak, ez pedig akár a felmérés során adott tudatosan hamis válaszokhoz is vezethet, hiszen a kérdezett politikai indíttatásból kísérletet tehet a kérdezőbiztos félrevezetésére.   

A 2024-es EP-választás és a közvélemény-kutatások 

Minden nehézség ellenére a hazai közvélemény-kutató cégek egyáltalán nem szerepeltek rosszul a 2024-es EP-választás kapcsán. A partpreferencia.hu közleménye hívta fel arra a figyelmet, hogy a voksolás előtti legutolsó publikus mérések során a közvélemény-kutató intézetek megközelítőleg helyesen becsülték meg a valós eredményeket. Ahogy írták: „Az egyes kutatások >>legvalószínűbb listás eredményét<< vizsgálva megállapítható, hogy szinte mindegyikük pontosan jelezte előre a legnagyobb támogatottságú pártok támogatottságát.” Amennyiben figyelembe vesszük, hogy az adatfelvételek eltérő időpontban születtek, valamint, hogy egyes mérések jóval a választásokat megelőzően kerültek lekérdezésre egy politikai értelemben igen turbulens környezetben, akkor figyelemre méltó az adatok „pontossága”.  

A partpreferencia.hu sorrendet is felállított az intézetek között, ehhez az egyes pártok mért és valódi támogatásának negatív és pozitív különbségét emelték négyzetre, majd adták össze. Ezt követően összehasonlították az eltérések mértékét. Az Alapjogokért Központ – annak ellenére, hogy korai adatfelvétellel dolgozott – igen előkelő helyen végzett, bronzérmes lett. Ezzel olyan baloldali intézeteket utasított maga mögé, mint a Medián, Republicon Intézet vagy éppen a Publicus. 

A közvélemény-kutatás jövője(?)

Bár – ahogy a 2024-es EP választás is mutatja – korai temetni a hazai közvélemény-kutató cégeket, azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szakma kénytelen reagálni a 21. század jelentette kihívásokra. A már idézett Stefkovics Ádám frissen megjelent kötetében éppen a közvélemény-kutatások módszertani problémáit vette górcső alá. A szerző PhD-kutatásának eredményeire építő könyv (Hova tovább, magyar választáskutatás?) nemcsak alapos áttekintését adja a szakma hazai történetének, kihívásainak és dilemmáinak, hanem megoldási javaslatokkal is hozzá kíván járulni a mérési eredmények javításához.

Stefkovics elsősorban a hibrid módszertan szélesebb körű alkalmazását javasolja, miközben kiemeli, hogy a válaszadási hajlandóság növelése érdekében a hazai kutatók kénytelenek lesznek különféle (akár anyagi) ösztönzőket biztosítani a kitöltőknek. Kötetében a közvélemény-kutatás iránti bizalom helyreállítása kapcsán rámutat a sajtó szerepére és felelősségére is, továbbá óva int a szakma átpolitizálódásától, amely szintén negatívan hat a kutatásokba vetett bizalomra.

A szerző az ehhez hasonló negatív folyamatok ellensúlyozására a tudományos szféra és a közvélemény-kutatói szakma szorosabb együttműködését javasolja. Stefkovics a már ismertetett reformjavaslatain túl az adminisztratív és digitális térben keletkező adatok felhasználását is támogatja, mintegy az elsődleges adatfelvétel korrekciójaként, kiegészítéseként. 

A kötet nemcsak a hazai szakemberek, hanem a közvélemény-kutatások iránt érdeklődő szélesebb rétegek számára is izgalmas, befogadható, de mégis rendkívül informatív módon nyújt betekintést a választáskutatások múltjába, jelenébe és remélhetőleg jövőjébe is.

A cikk szerzői az Alapjogokért Központ munkatársai.

(Borítókép:  Kolumbán Kitti / Index)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!