Rutinműtét alatt törte el egy nő állkapocscsontját az orvos Pest vármegyében

GettyImages-980075546
2024.07.01. 14:40
Bölcsességfog eltávolítása közben törte el egy nő állkapocscsontját egy fogorvos Pest vármegyében. A nő elmondása szerint az asszisztensek is felmondtak, miután megtudták, súlyos hibát követett el az orvos a műtét közben. A rendőrség büntetőeljárást indított, a nőnek a mai napig erős fájdalmai vannak.

Kétségbeesetten fordult szerkesztőségünkhöz Barta Krisztina, akinek egy rutinműtétnek számító bölcsességfog-eltávolítás keseríti meg az életét. A nőnek még tavaly márciusban távolították el a jobb alsó bölcsességfogát, azonban elmondása alapján a műtét közben eltörték az állkapocscsontját, amiről az ellátás végén nem tájékoztatták. 

Miután magamhoz tértem az altatásból, kérdeztem a doktornőt, hogy minden rendben volt-e a műtét alatt, mert az ébredezésemkor hallottam, ahogy jelzi az asszisztens a fogorvosnak, hogy nem illeszkedik a fogsorom

– így emlékszik vissza a tavalyi műtétre Barta Krisztina, aki szerint az orvos közölte, hogy bár nagyon ,,megkínozta” a fogait, minden rendben. A beavatkozást követően készült egy röntgenfelvétel, amelyet nem mutatott meg és nem bocsátott Krisztina rendelkezésére.

A beteg állítása szerint az ébresztése után és a röntgen közben az orvos vitatkozott az asszisztensekkel, mert ők fel akartak mondani. A fogorvos még aznap felhívta a nőt, hogy az állapota felől érdeklődjön, akkor jelezte neki az állkapcsa erős fájdalmát. Az orvosi tájékoztatás úgy szólt, hogy szedjen fájdalomcsillapítót, jegelje az arcát és ne rágjon. 

A műtétről dokumentumot és számlát sem kaptam

– mondta remegő hangon a nő. 

A műtét óta nem érzi a száját a jobb oldalon

A bölcsességfog-eltávolítást követő éjszakán a nő nagyon rosszul volt, az altatásnál kapott infúzió helyén a véna felpúposodott, ő többször majdnem elájult. Alig tudott beszélni is, mivel a szája kinyitása nehézségekbe ütközött. Emellett az evés és ivás is óriási fájdalmat okozott számára. Minden egyes alkalommal, amikor kicsit is kinyitotta a száját, recsegő hang hallatszott. Barta Krisztina később visszament a fogorvoshoz, aki arról tájékoztatta, hogy az előző alkalommal készült felvétel nem volt jó, mert nagyon remegett, így újabb röntgen készült. Az orvos azt kérdezte, nem zsibbad-e a szája jobb oldala.

A műtét óta nem érzem a számat, az államat és a fogaimat jobb oldalt

– mondta.

Eközben az asszisztensek felmondtak, a nő állítása szerint a műtét miatt, azonban nem tájékoztatták arról, hogy állkapcsát eltörték. Krisztina többször visszament az orvoshoz, aki rágási tilalmat rendelt el, sőt volt, amikor hiába érkezett a rendelőbe, az zárva volt. Egy alkalommal azt kérdezte, hogy a bölcsességfog eltávolítása után megszokott-e az ilyen erős fájdalom, amire az orvos azt felelte, ez nagyobb műtét volt.

Sürgős orvosi beavatkozás

Több mint egy hónappal később Krisztina felkeresett egy klinikát, ahol kiderült, el van törve az állkapcsa, és azt javasolták, sürgősen forduljon a Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikájára, ahol röntgenfelvételek után sínnel nyugalomba helyezték a csontvégeket. Később a műtétet sikeresen elvégezték. 

A bölcsességfog eltávolításakor a fog alatt futó ideget is megsértette az orvos, ezért azóta is zsibbad Krisztina szájának jobb oldala és az álla, valamint nem érzi a nyelve jobb oldalát.

Minden frontnál bedagad a fél arcom és fáj az állkapcsom. Tartós károkat okozott ezzel a doktornő

– folytatta. Időközben az is kiderült, hogy a szakember nem rendelkezett orvosi engedéllyel a műtét időpontjában, hangsúlyozta az Indexnek Barta Krisztina, aki hozzátette, több panaszt is hallott az orvosra, aki nem megfelelően végzi a munkáját. Kerestük a fogorvost, aki Krisztina műtétjét végezte, de egyelőre nem válaszolt megkeresésünkre, amint válaszol, cikkünket frissítjük.

Büntetőeljárás indult

A tisztifőorvosnál Krisztina panasszal élt, amit elmondása szerint jogosnak minősítettek. Abban az esetben, ha az NNGYK vizsgálata megállapít egy esetleges ellátási hibát, akkor a gyakorlat sok esetben peren kívüli egyezség, amit a nő megpróbált, de egyelőre nem sok sikerrel. Végső elkeseredésében a rendőrséghez fordult. A Pest Vármegyei Rendőr–főkapitányság megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a Monori Rendőrkapitányságon

foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt szakértők bevonásával van folyamatban büntetőeljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Kerestük a Magyar Orvosi Kamarát az esettel kapcsolatban, azonban közölték, hogy a megváltozott szabályozás értelmében ők már nem járhatnak el etikai ügyekben.

(Borítókép: Peter Cade / Getty Images)