Két évre ítélték a férfit, aki kétszer is összetörte a Szűzanya-szobrot Dunavecsén

2024.07.05. 13:30
Először tavaly májusban, majd Szilveszter éjszakáján rombolta le a Szűzanyát ábrázoló szobrot az a férfi, akit végül két év börtönre ítéltek. Az akciójával egymillió forintnyi kárt okozott.

A Kunszentmiklósi Járásbíróság 2 év – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönre ítélte azt a férfit, aki kétszer is összetörte Dunavecsén a Szűzanya szobrát – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség vallási tisztelet tárgyának megsemmisítésével elkövetett rongálás miatt emelt vádat az ügyben.

A helybéli férfi először 2023. május 19-re virradóra Dunavecse belterületén, az 513-as főúton lévő körforgalomban ittasan, egy kődarabbal megrongálta a helyi Római Katolikus Egyházközség által felállíttatott Medjugorei Szűzanya szobrot.

Az ütések következtében a mintegy 120 centiméter magas, üreges műgyantából készült szobor feje, törzsének felső része és a bal karja teljesen letört, ezáltal a szobor helyreállíthatatlanná vált.

Miután az egyházi közösség az előző helyén új Szűzanya szobrot állíttatott, a vádlott 2023. december 31-én hajnalban baltával ismét többször megütötte és összetörte azt, így összesen mintegy egymillió forintnyi kárt okozott.

Az ügyészség a férfival szemben végrehajtásában próbaidőre

felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A Kunszentmiklósi Járásbíróság a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottat tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette – áll a közleményben.