Snecire halászott, aligátorteknőst fogott egy horgász a Balatonnál

2024.07.08. 17:04
A csalihálóba akadt, fiatal teknőst azóta a kőröshegyi Teknős Parkba szállították, ahol leélheti hátralévő napjait.

Harapásáról hírhedt aligátorteknőst fogott egy horgász Balatonőszöd és Balatonszárszó között. Az idősebb férfi a Balatont és egy közeli, kisebb tavat összekötő árokban próbált snecit fogni az esti horgászathoz, amikor meglátta a nem szokványos kapást a hálójában.

A jelenleg 20 centi páncélhosszúságú állat felnőtt korában akár 80 centisre is megnőhet.

Ekkor nagyobb állatok sem jelentenek neki gondot, 450 kilogramm erejű harapásuk pedig az emberre is veszélyes lehet. Éppen ezért a fogott teknőst a kőröshegyi Teknős Parkba vitték, erről Pécsi Tibor számolt be az Időképnek.

Az aligátorteknős az Egyesült Államokban és Kanada területén őshonos, míg Kínába, Tajvanba és Japánba betelepítették az állatot. Észak-Amerika legnagyobb, akár 100 kiló súlyt is elérő teknőse hazánkban nem őshonos, azonban a szökött vagy kidobott háziállatokat rendszeresen találják meg – tavaly egyre rendőrt kellett hívni.

Az utóbbi napokban ez a második szökött teknős a magyar tengernél. Pénteken egy 25 centis vörösfülű ékszerteknőst kaptak el, ám az állat később elszökött. Az ilyen, nem őshonos állatok nagyon veszélyesek a térség ökoszisztémájára, hisz védett állatokat és növényeket fogyasztanak. Ezért kérte Pécsi Tibor, hogy a megunt állatokat ne engedjék szabadon, vigyék inkább a Teknős Parkba.