További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
A főszezonban több hajózási lehetőségre van lehetőségük a Balatonhoz utazóknak. Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, ott már hétköznapokon is lehet hajózni.
Továbbra is rendkívül népszerű az utasok körében a kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új katamarán és komp. Előbbiek a legforgalmasabb útirányokon, így Fonyód – Badacsony között, valamint a Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon közlekednek.
A kompok szintén már a nyári menetrendnek megfelelően indulnak: Szántódrévből 7 óra és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy – amennyiben a forgalom és az utasok gyors kiszolgálása igényli – akár gyakrabban is. Mindezek mellett pedig a már jól ismert programok mentén 15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó, 10-ből gyerek-, 9-ből pedig bulihajó – derül ki a BAHART közleményéből.
Idén is rendkívül sokan keresik a BAHART hajózási úti céljait, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az előszezonnal bezárólag immár 150 ezerrel többen vették igénybe a BAHART szolgáltatásait, mint az előző évben. 158 ezer utas utazott a menetrendi hajókon, 61 ezer utas próbálta ki a sétahajókat, amely 38 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, és már 534 ezer utas használta a kompszolgáltatást, ami 20sázalékkal magasabb a tavalyinál. Ez alatt az időszak alatt mintegy 68 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajói, mely majdnem 40 százalékkal haladja meg a 2023-as számot
– emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója a főszezon elindulása kapcsán.
A megszokott gyerek- és bulihajókon kívül két újítással is készül idén a BAHART. A szerdánként Siófokról induló esti chill hajó utasai az új katamarán fedélzetén, kellemes háttérzene és egy koktél kíséretében élvezhetik a Balaton hullámait, míg a cirkuszkavalkád gyerekhajóval a kicsiknek kedvez a BAHART.
Egy különleges, cirkuszi gyerekprogrammal Balatonfüredről és Fonyódról futnak ki a hajók péntekenként.
A főszezon során egy videósorozat is készül, melyben a BAHART munkatársai mutatják be a Társaság történetét, hajóflottáját, jövőképét, innovációt, valamint régi és legújabb hajóit. A sorozatot a BAHART közösségi média felületein láthatják majd a hajózás szerelemesei.