Vallottak a németek, Magyarország az új álomországuk?
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Egyre több német nem érzi jól magát hazájában az elmúlt években gyökeresen megváltozott politikai helyzet miatt. A Magyarországra települő németek már húsz településen szerveztek helyi csoportokat a Balaton térségében. A Dunántúl egyes régióiban már igazi német ajkú német mesterekkel és szolgáltatókkal lehet találkozni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt négy évben csaknem 35 százalékkal nőtt a hazánkba települő németek száma – írja a vasarnap.hu.
„Magyarország a németek új álomországa: a megélhetési költségek 46 százalékkal alacsonyabbak, mint Berlinben, kevesebb adót kell fizetni, és szívélyesen fogadnak minket. Évente mintegy 20 ezer német vándorol a Balaton és a Kárpátok országába, és a tendencia növekvőben van” – írja az egyes németek véleményét a nius.de .
Az egyik ilyen kivándorló a Nius olvasója, Irina régi és új otthona közötti különbségekről szerzett személyes tapasztalatait levélben közölte:
„Itt Magyarországon évek óta először mentünk félelem nélkül az uszodába. Az ember 1400 kilométert vezet, és máris egy másik világban van. Egy olyan világban, ahol a nőknek nem kell félniük, ha egyedül utaznak. Egy olyan világban, ahol a gyerekek tisztelik az idősebbeket, és nem veszekednek állandóan. Csak akkor veszed észre, hogy mit vesztettél el, amikor hirtelen visszakapod” – írta Irina, hozzátéve, hogy
akik csak tehetik, elmenekülnek a valaha volt legjobb Németországból.
Az írásból az is kiderül, hogy Irina attól tart, hogy Németországban soha többé nem lesz érdemes élni, legalábbis nekik, németeknek nem. Az elkeseredett nő úgy fogalmaz:
Akiket évek óta az adóinkból etetünk, akiket a háborútól és az üldöztetéstől óvtunk, gyűlölnek minket, és tönkretesznek, ahol csak tudnak.
A berlini nő a levelében annak a véleményének adott hangot, hogy „Európa-szerte száműzöttek teljesen új társadalma alakul ki Magyarországon”, ahol békésen, késelések nélkül élnek együtt, és keresik a saját megélhetésüket. Ez a multikulturalizmus a gyakorlatban, és nem az, amit ezek a németországi politikai bolondok próbálnak elhitetni az emberekkel.
„Csak Budapestre mostanra sok zsidó érkezett egész Európából, Magyarország az utolsó bástyájuk, én így érzem. És ez teljes szívemből boldoggá tesz” – írta Irina.