Vége lehet a kincsvadászatnak: fémkeresőket korlátozó törvényt sürgetnek a magyar régészek

„Egy-két évtized és semmilyen régészeti fém műkincs nem marad a Kárpát-medencében a földben, mert a kincsvadászok »fölporszívózzák« az összeset” – nyilatkozta az Indexnek Virágos Gábor. A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese úgy véli: egyebek mellett a jogi szabályozás megújítására lenne szükség a viszonyok megnyugtató rendezéséhez.

Detektoros kommandók a múzeumok szolgálatában

Jelenleg Magyarországon jóval kevesebb mint ezer aktív régész dolgozik, de közülük is csak viszonylag kevesen végeznek munkát terepen. Nekik kellene begyűjteni a régészeti leletnek számító fémtárgyakat is.

Az 1950-es évek végén indult el az országos régészeti topográfiai kutatómunka, aminek célja, hogy a régészeti lelőhelyeket teljeskörűen felderítse.

Még a harmadával sem vagyunk készen. Az aktív, terepmunkára is hadra fogható régészek leginkább az utak, illetve más nagyobb beruházások előtti kötelező régészeti feltárásokat végzik

– közölte Virágos Gábor. Hozzátette: ugyanakkor jelentős társadalmi igény és érdeklődés mutatkozik a régészet iránt, és a topográfia a beruházók életét is jelentősen megkönnyítené.

A magyar múzeumok az utóbbi évtizedben programokat indítottak el, hogy kulturált keretet teremtsenek a fémkeresős „önjelölt régészeknek”. A feltárásra jogosult múzeumok országosan és megyénként is csoportokat hoztak létre külsős érdeklődőkből: a régészek meghatároznak projekteket vagy területeket, ahol a fémkereső detektoraikkal hasznosan és a tudomány számára valóban segítséget nyújtva pásztázhatják a terepet.

„A probléma a volumennel van” – jelentette ki a régészeti főigazgató-helyettes, aki szerint pár száz, terepen is aktív régészre 10-15 ezer „önkéntes” jut, akiket – bármilyen lelkesek és felkészültek is – nem lehet intézményi és szakmai felügyelet nélkül hagyni. A régészet ugyanis nem kincsvadászat, hanem egy rendkívül összetett adatkezelési folyamat, amiben az elsődleges anyaggyűjtés egyszeri és megismételhetetlen.

A régészek igazi rémálma és a pofátlan kincsvadászok

Fejér vármegyében, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum jegyzi az egyik legnagyobb – több mint száz főből álló – közösségi régészeti programot. A tagokat nyilvántartásba veszik és szerződnek velük. Sőt, már több fémkeresős egyesület is létrejött azzal a céllal, hogy a régészek munkáját segítsék.

A tagoknak folyamatos képzéseket tartunk, ahol többek között anyagismeretet vagy régészeti alapismereteket tanulhatnak. Az érdeklődők részt vehetnek a múzeum különböző feldolgozási, illetve dokumentációs folyamataiban is

– nyilatkozta Pokrovenszki Krisztián, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum igazgatója. Hozzátette: a rendőrség és a bíróság rendszeresen keresi a múzeumot, hogy szakvéleményt kérjen a házkutatások során lefoglalt pénzérmék vagy egyéb értéktárgyak származási helyéről, valamint koráról.

Tavaly Székesfehérvár határában a kincsvadászok egy egész ásatást folytattak le a szemünk előtt római kori leletek után kutatva

– mondta el a Szent István Király Múzeum igazgatója, aki szerint a kincsvadászok azzal okozzák a legnagyobb kárt, hogy kiemelik a földből a tárgyakat. Ezzel lényeges információk vesznek el, ugyanis nincs dokumentálva az a kontextus, ahonnét a leletek előkerültek. A régész-igazgató elárulta: a legnagyobb félelmük, hogy a kincsvadászok a talált nemesfémeket egyszerűen beolvasztják, elkerülve ezzel a felelősségre vonást.

Bécsi aukciósházak vs. magyar múzeumok

„A Dunántúlon Fejér és Veszprém vármegyében vannak olyan falvak, ahol szinte minden második házban találhatunk fémkeresőket” – állította Varga Sándor. A szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze szerint ezek a kincsvadászok sokszor bandába verődve lerabolnak egy-egy kelta vagy római lelőhelyet. Például

Tapasztalatai szerint a fémkeresősök egy nagy része csupán hobbiból megy ki „lengetni”, hátha talál valamit, de gyorsan föladja. Van olyan kincsvadász, aki maga is gyűjtő, de ritkán ad el régészeti korú, vagyis 1711 előtti leleteket. A legkártékonyabb kincsvadászok azonban külföldi megrendelésre dolgoznak.

Az a tapasztalatunk, hogy némelyikük képzettebb, mint egy-egy régész

– jegyezte meg Varga Sándor, aki emlékeztetett arra, nem lehet tudni, hogy az utóbbi évtizedekben hány Seuso-kincshez hasonló műtárgy került ki az országból.

A kincsvadászok fémkeresőikkel és az illegális ásatásaikkal jellemzően az értékes római, népvándorlás vagy honfoglalás, illetve középkori fémtárgyakat célozzák meg, hogy azokat nagy pénzekért piacra dobják.

Elég csak megnézni egyes bécsi aukciósházak kínálatát, ahol olyan értékes leletegyüttesek is vannak, hogy egy-egy magyar múzeum gyűjteményével is vetekszenek

– mondta Virágos Gábor. A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese úgy véli: a horgászokhoz és a vadászokhoz hasonlóan a detektoros fémkeresést is erősebb felügyelethez (például regisztrációhoz, illetve speciálisabb engedélyhez) kellene kötni. Ez a kincsvadászokkal szemben a valóban segítő szándékú, a közösségi régészeti programokban részt vevő önkéntesek számára is fontos lenne. A régész hozzátette:

A Móra Ferenc Múzeum munkatársa is egyetért a szigorítással. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Királyságban az utóbbi években törvényileg szabályozták a detektoros kincsvadászok mozgásterét. Az angol jogszabályok szerint az állami múzeumoknak kell felajánlani a talált értéktárgyakat. „Azóta évente 3-4 olyan nagy értékű kincslelet kerül elő, amely korábban csak tízévente egyszer fordult elő” – tette hozzá a szegedi régész.

(Borítókép: Ujvári Sándor / MTI)