Ha előkerülnének is, már nem büntethetnék meg Kádár János koponyájának elrablóit

GettyImages-515114266
2024.07.14. 06:31
Viszontagságosan alakult a ma 35 éve, 1989. július 14-én eltemetett Kádár János sírjának története. Tizenhét éve ismeretlen elkövetők elvitték a néhai pártfőtitkár koponyáját és feleségének aranyból készült urnáját. Bármennyire furcsa, de a síremlék feldúlása nem minősült kegyeletsértésnek, mert Kádáréknak nem voltak hozzátartozóik, márpedig ez a bűncselekmény csak magánvádra üldözhető. A rongálás miatt indított nyomozást már rég lezárták, visszavonták a nyomravezetői díjat is. Azóta a sírt helyreállították, védettnek nyilvánították, csak épp a sírrablókat nem találták. Igaz, ha kézre kerülnének, tettük elévülése miatt le se csukhatnák őket.

Kádár Jánost, aki több mint három évtizedig volt az ország első számú vezetője, 1989. július 14-én temették el állami ceremóniával az akkori Kerepesi úti (ma Fiumei úti) sírkertben, a Munkásmozgalmi Pantheon közelében. Az 1992. március 30-án elhunyt felesége, Kádár Jánosné Tamáska Mária urnáját végakaratának megfelelően a férje sírjában helyezték el.

Támadások a síremlék ellen

A vörösgránit síremléket 2000 novemberében érte először támadás. Egy 69 éves asszony zöld színű festékkel összemázolta a Munkásmozgalmi Pantheon falát, valamint három kommunista vezető, köztük az egykori főtitkár síremlékét. Tettét azzal magyarázta, hogy a kommunisták és Kádár lelkén sok ártatlan ember halála szárad.

Aztán 2007. május 2-án arról adott hírt a Magyar Távirati Iroda, hogy az éjszaka leple alatt ismeretlenek a Fiumei úti sírkertben

FELDÚLTÁK KÁDÁR JÁNOS, A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT EGYKORI ELSŐ EMBERÉNEK SÍRJÁT, ELLOPTÁK A NÉHAI FŐTITKÁR KOPONYÁJÁT, VALAMINT CSONTVÁZÁNAK EGY RÉSZÉT.

A tudósítás szerint Kádár Jánosné Tamáska Mária urnájának is nyoma veszett. A közeli Munkásmozgalmi Pantheon falára fekete festékkel a következő szöveget írták fel: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyugodhat 1956–2006.” Ez a szöveg a Kárpátia együttes Neveket akarok hallani című számának egyik strófája. A sír eltávolított fedelére a „Gyilkosok, 56” feliratot fújták festékszóróból.

Budapesti helyszínelők

Az ügyben a VIII. kerületi rendőrkapitányság indított eljárást, de a nyomozást május 4-től a Budapesti Rendőr-főkapitányság erre a célra felállított, tízfős nyomozócsoportja vette át. Budapest rendőr-főkapitánya kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

A helyszínelők hamar tisztázták, hogy a sírt május elsején, éjjel egy óra után, valamikor kora hajnalban nyithatták fel. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a szolgálatos temetőőrök éjjel egykor ellenőrizték a sír környékét a közeledő május elsejére kihelyezett égő mécsesek miatt, és ekkor még épnek találták Kádár sírhelyét.

AZ ELKÖVETŐK DOLGÁT MEGKÖNNYÍTETTE, HOGY AZ 56 HEKTÁROS SÍRKERT FELÜGYELETÉT AKKORIBAN CSUPÁN HÁROM TEMETŐŐR LÁTTA EL.

A rendőrök négyzetméterről négyzetméterre átkutatták a temető egész területét a csontok után kutatva, és találtak is ujj- és lábnyomokat a sír és a Munkásmozgalmi Pantheon környékén. A sírból DNS-mintákat vettek. A nyomozók az adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövetők hárman voltak, és egyikőjük nem először végzett exhumálást, szemtanúk pedig a sírrablók autóját is látni vélték. Ezt követően a nyomozócsoport „vidéken hajtott végre különböző halaszthatatlan nyomozati cselekményeket”. És titkosszolgálati módszerekkel szerzett információk alapján olyan szélsőséges szervezetek között is vizsgálódott, amelyek állítólag valamilyen „nagy durranásra készültek”.

És noha a rendőrök több mint hatszáz embert hallgattak ki, hemogenetikai, vegyész, igazságügyi antropológiai és nyomszakértő segítségét is igénybe vették, mégsem akadtak az elkövetők nyomára. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2007. november 29-én megszüntette az eljárást.

Összeesküvés-elméletek

Az elkövetők elfogása helyett be kell érnünk néhány konspirációs teóriával.

  • Egyesek tudni vélték, hogy a csontokat egy skandináv neonáci csoport megrendelésére lopták ki külföldre.
  • A kommunista párt szimpatizánsai szerint a koponya nem került messze a nyughelyétől, a szélsőjobboldal ugyanis politikai céllal törte fel a sírt.
  • Mások szerint már sohasem kerül vissza régi állapotában a koponya, ugyanis a néhai főtitkár csontritkulásban szenvedett, és emiatt a csontjai a levegőn elporladnak. Ezért tették a testet annak idején leforrasztott fémkoporsóba.
  • Egy fővárosi médium beszélt a pártvezér szellemével, aki arról számolt be, hogy egy Németországban élő jómódú idős férfi bérelt fel öt embert a piszkos munka elvégzésére. Kádár a túlvilágról azt is elárulta, hogy az idős férfi műemlékszobát rendezett be a koponyának.

Büntetlenül élhetnek

Mivel Kádáréknak nem voltak egyenes ági leszármazottaik, márpedig a kegyeletsértés vétsége csak magánvádra üldözhető, a büntetőeljárás rongálás vétségének alapos gyanúja miatt indult el. Ezt a cselekményt 2007-ben legfeljebb kétévi börtönbüntetéssel fenyegették.

A 2013-as új Büntető törvénykönyv sem sokkal szigorúbb a sírrablókkal szemben, hiszen a köznyelvben sírrablásként emlegetett cselekményt a rongálás minősített eseteként írja le:

A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetve temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat rongál meg.

Miután főszabályként egy bűncselekmény elévülési ideje a büntetési tételének felső határához igazodik, de legalább öt esztendő, ez azt jelenti, hogy

Kádár János sírrablóit ma már nem lehet büntetőjogilag felelősségre vonni.

Védettnek minősítették

Tíz évvel ezelőtt kis híján felszámolták Kádár János és neje síremlékét.

2014 februárjában röppent fel a hír, hogy nyolcszázezer forintért kell megváltani a sírt. Mivel Kádáréknak nem éltek hozzátartozóik, Moldova György írónak kellett kideríteni, hogy a sírhely fennmaradási szerződését a volt pártfőtitkár temetésének 25. évfordulóján, 2014 nyarán meg kell hosszabbítani, különben a sírt felszámolják.

Pár nappal később a Boross Péter korábbi miniszterelnök által vezetett Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság többségi döntéssel védettnek minősítette a síremléket, így elhárult a sírhely felszámolásának veszélye.

(Borítókép: Kádár János Rómában 1977. június 9-én. Fotó: Bettmann / Getty Images)