- Belföld
- honvédség
- hadsereg
- lynx
- szalay-bobrovniczky kristóf
- björn bernhard
- rheinmetall
- zalaegerszeg
- harckocsi
- honvédelmi minisztérium
- honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A háború miatt újjá kell építeni a hadiipart
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Legördült a zalaegerszegi gyártósorról a Magyar Honvédség első magyarországi gyártású Lynx KF–41 gyalogsági harcjárműve – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Zalaegerszegen, a Rheinmetall gyárában tartott rendezvényen.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az átadáson közölte, az ukrajnai háború megmutatta, hogy jól működő, az országot minden időben és helyzetben ellátni képes hadiiparra minden országnak szüksége van. A hazai hadiipar újjáépítését célzó erőfeszítések kapcsán elmondta: a szomszédban zajló konfliktus „újra bebizonyította azt is, hogy hadiipart – harckocsigyártó, lőszergyártó kapacitásokat – nem lehet rögtönözni, ehhez hosszú távú fejlesztésre, tervezésre van szükség”.
Az egykor legendás teljesítményekre képes magyar hadiipart újjá kell építeni, fel kell használni mindazt, amiben jók vagyunk, és a szövetségeseinkkel gyümölcsöző partneri kapcsolatokat kell építeni, hogy megszerezzük azt, amiben hiányt szenvedünk
– fejtette ki a miniszter.
A létrehozott üzemeket be kell illeszteni a nemzetgazdaság szövetébe, a kutatás-fejlesztés eredményeit pedig a civil szféra számára is elérhetővé kell tenni.
Magyarország ennek a programnak az eredményeként „lassan visszatér abba az osztályba, ahova tartozott, a profi ligába”. A honi hadiipar már most is komoly, a nemzetközi színtéren is kimagasló teljesítményre képes. Az itt épített Gidránok, a különféle drónok a világ élvonalába tartoznak, és a napokban átadják a várpalotai lőszergyárat is – jegyezte meg.
Ezekkel és a jövőben megvalósuló projektekkel „a védelmi ipar elfoglalhatja helyét a magyar gazdaság motorjában” nem egyszerűen csavarként, hanem hengerként – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Hozzátette, Magyarország törekvése az, hogy a hadiipar le tudja gyártani a hadsereg minden szükséges felszerelését, ehhez azonban megbízható és kiszámítható partnerekre van szükség. Ezek a partnerek jól értik a nemzetközi hadiipar változásait, a fejlesztések legelső vonalában járnak, és képesek a legmagasabb színvonalon szállítani, együtt gondolkodni, együtt dolgozni.
Magyarország nagyra értékeli a Rheinmetallnak a világ és különösen az európai biztonságban játszott szerepét. A béke megőrzéséhez erő kell, és a Rheinmetall, valamint az itt dolgozó magyarok tevékenységének köszönhetően hazánk jelentős erővel gyarapodott. A miniszter arra is kitért, büszkék lehetünk Magyarország és a magyar emberek teljesítményére. „A magyar mérnökök, fejlesztők, munkások, hegesztők és karbantartók jelentik a jövőnket”, akik párját ritkító műszaki teljesítményre képesek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség kötelékében a Lynx „egy másik univerzum a BTR-ekhez képest”. Egy olyan harceszköz, amely képes felvenni a küzdelmet a világon bárhol a szövetségeseken kívüli összes harcjárművel, akár harckocsikkal is.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a csúcstechnológiás eszközök hadrendbe állításához és szükség esetén a harchoz magas szinten kiképzett katonák is kellenek. Ezért hirdették meg éppen a Lynxre tavaly ősszel az első, Embert a vasra! elnevezésű toborzó kampányt, amelynek köszönhetően rendkívül elkötelezett honvédekből álló, hivatásos alakulatot sikerült felállítani.
Björn Bernhard, a Rheinmetall járműrendszerek üzletágának vezérigazgatója arról beszélt, hogy kevesebb mint egy évvel ezelőtt adták át a zalaegerszegi gyárat, ahol mostanra elkészült a legelső Lynx KF–41, a világ legmodernebb gyalogsági harcjárműve. Nem látható, de sokkal jelentősebb ami az elmúlt években a háttérben történt, hiszen 3,5 évvel ezelőtt hozták létre a Rheinmetall Hungary Zrt.-t, majd zöldmezős beruházásként felépült a zalai harcjárműgyár, ami a legmodernebb gyártási technológiát alkalmazza.
Közölte azt is, hogy a jövőben Zalaegerszegen gyártják majd a harcjárművek egyéb változatait is, így egyebek mellett parancsnoki és felvezető járműveket, illetve mentőt is. Mindezen túl új légvédelmi rendszert is fejlesztenek, ami tovább növeli a magyar honvédelem erejét és Európa biztonságát.
Paul Walf, a Rheinmetall Hungary vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a magyar kormány és a Rheinmetall már régen megértette, hogy mennyire megváltozott a világ és benne Európa biztonsági helyzete. A magyar kormány mindig is prioritásként kezelte a magyar emberek és a szövetségesek védelmét, a partnerség és a felelősség eredménye, hogy nincs még egy olyan ország Európában, ahol jobb példát lehetne találni a védelmi képességek ilyen mértékű fejlesztésére.
Mint még elmondta: Európa jelenleg legmodernebb, fejlesztő- és tesztelőkapacitással is rendelkező gyárában évente több mint 100 járművet képesek gyártani. Jelenleg több mint 220 dolgozót foglalkoztatnak, de a következő években további 200 magyar alkalmazott felvételét tervezik még – írja az MTI.