- Belföld
- gyurcsány ferenc
- egyetem
- egyetemisták
- felvételi ponthatárok
- jogász
- római jog
- bejegyzés
Gyurcsány Ferenc szerint fontosabb, hogy valaki jó ember, mint az, hogy jó szakember
Tegnap este nyolc körül hirdették ki a felsőoktatási ponthatárokat, amelyekről az Index is beszámolt. Most minden továbbtanuló, akit felvettek álomegyetemére, nagyon örül, ám a felsőoktatás nem feltétlen mindig könnyű. Az élet egyik legmeghatározóbb szakaszára adott tanácsokat Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is.
A DK elnöke egy Igazából Szerelem-idézettel kezdi, ám a „Fiatalok, ne vegyetek kábítószert...” kezdetű mondatot nem fejezi be. A gratuláció után kezdett bele igazi tanácsába, miszerint sokkal fontosabb jó embernek lenni, mintsem a legjobbá válni egy adott szakmában.
Okos embernél sokkal kevesebb jó ember van. Hogy mit értek az alatt, hogy jó ember? Azt, hogy a munkatársai örülnek, amikor reggel meglátják, hogy a háta mögött azt mondják, hogy jó fej, hogy egyszerűen kellemes vele lenni. Ez szerintem sokkal nehezebb. Vannak szerencsések, akik alapból inkább ilyenek, ki tudja, honnan hozzák ezt, másoknak tenni kell azért, hogy ilyenné váljanak
– olvasható a posztban. Szerinte a munkakapcsolatokban, de azoknál is sokkal fontosabb az, hogyan bánunk másokkal, ami először az egyetemen derülhet ki, hisz ez az első olyan általános közeg, ahol a szociális háttér nem számít.
Emellett szerinte fontos az is, hogy a diákok kibulizzák magukat, hisz erre, amikor egy családért felelnek, nem feltétlen lesz lehetőségük. Bár a tanulás és a szórótárgyak nagyon fontosak, „különösen kívánatos, hogy némi balhé is legyen időnként körülöttetek, hogy lássátok, hol a határ”.