Koraszülött-mentőautóra gyűjt a Peter Cerny Alapítvány
Szükségessé vált a Peter Cerny Alapítványi Mentőállomás egyik koraszülöttmentőjének cseréje, de a tartalékaik kifogyása miatt csak adományozói segítséggel tudják beszerezni az új járművet.
Az alapítvány „Mentőt a mentőknek” nevű akciójában virtuális puzzle játékot indított a honlapján, hogy összegyűjtse a hamarosan elkészülő új mentőautó árából még hiányzó összeget. A megvásárlásához még több mint 33 millió forintra van szükség.
Azok, akik szeretnének hozzájárulni a jármű beszerzéséhez ezen a linken, vagy banki átutalással (10900028-00000014-34030012) küldhetik el a támogatásukat. Az alapítvány minden 10 ezer forint után láthatóvá tesz egy puzzle darabot az ehhez készített virtuális kirakón. A támogatók pedig e-mailben is megkaphatják a saját darabkájukat.
Miért szükséges speciális mentőautó a koraszülötteknek?
Mivel a koraszülés sokszor előre nem jósolható meg, az ilyen váratlan helyzetekben az élet mezsgyéjén egyensúlyozó 400-500 grammos koraszülöttek életben maradását és minőségi túlélését az első életpercekben alkalmazott legmagasabb szintű intenzív osztályos ellátás határozza meg – hangsúlyozza közleményében a Peter Cerny Alapítvány, hozzátéve: ha a születés helyén nem működik ilyen centrum, akkor ezt a kitelepülő, mozgó NIC-III felszereltségű neonatológiai rohamkocsi biztosíthatja.
„Az újszülöttek méreteinek és élettani sajátosságainak megfelelő speciális eszközökkel felszerelt mentőautó, és az azon dolgozó neonatológusok biztosítják, hogy a mentési helyszínen is megkezdhető legyen a későbbi definitív intenzív ellátás, ami azután a szállítás alatt, megszakítás nélkül folytatható az intenzív centrumba érkezésig” – írták.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek
Rendkívüli csúcsot tartanak március elején az uniós tisztviselők részvételével.
február 25., 13:56
- Belföld
A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél
Nem látja reálisnak a Fidesz terveit a Tisza Párt elnöke.
február 25., 13:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia először szerepel címlapon 15 évvel fiatalabb kedvesével, Medveczky Balázzsal
1 órája
- Mindeközben
Demi Moore az Instagramján üzent Mikey Madisonnak, aki elvitte előle az Oscar-díjat
2 órája
- Belföld
Lázár János fogadta Toroczkai Lászlót, és egyetértettek egy fontos kérdésben
A Mi Hazánk javaslatából születhet majd meg az új törvény.
február 25., 14:50
- Belföld
Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása
Gy. Német Erzsébet feljelent, Tarlós István visszaemlékezést tart.
február 25., 13:21
- Belföld
A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben
A nyugdíjasok áfa-visszatérítésével és a gyerekesek szja-mentességével kapcsolatban is hasonlóan gondolkodnak.
február 25., 16:40
- Mindeközben
Zsidró Tamás együtt dolgozott Megan Foxszal, elárulta, milyennek látta a színésznőt
3 órája
- Címlapon
Kiszivárgott, hogy pontosan mi történt a kormány és fővárosi polgármesterek egyeztetésén
Szócsatákból nem volt hiány, de a főpolgármester támogatja az önazonosság védelméről szóló törvényt.
52 perce
- Mindeközben
Ilyen nagy már Palácsik-Ráthonyi Tímea terhespocakja, de felmerült egy sejtelmes kérdés is
5 órája
- Belföld
Katonai büntetőeljárás indult a Budapesti Fegyház és Börtön távozó parancsnoka ellen
Bozsó Zoltán ezért mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoki pozíciójáról.
12 perce
- Belföld
Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István
Több üggyel kapcsolatban is egyeztettek.
február 25., 17:23
- Belföld
Mintegy hárommillió forintért kelt el egy Petőfi-vers
A vers ráadásul nem is Petőfi Sándor költeménye.
február 25., 06:11
- Belföld
Megrendítő, hogy még ma is vannak áldozatok, akiknek nyughelyét nem ismerjük
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint a kommunizmus számos kibeszélésre váró traumát hagyott maga után.
február 25., 05:54
- Belföld
Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost
Tettére eddig nem adott magyarázatot.
február 25., 12:04
- Mindeközben
Veréb Tamás kudarcként élte meg a válását: Csalódtam magamban, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani
6 órája
- Címlapon
Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán
Ha mindent véglegesen leállítanak, gyakorlatilag tálcán kínálják az országot.
5 órája
- Mindeközben
Köllő Babett a pozitív életszemléletről: Tudatosan magasabb frekvencián próbálok rezegni
7 órája
- Mindeközben
Liptai Claudiát kis híján legyalulták egy teherautóval: „Kipattantam és a fejére olvastam”
8 órája
- Belföld
Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt
Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.
február 25., 11:29
- Belföld
A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány
Eddig nem tudtak velük mit kezdeni.
február 25., 11:18
- Belföld
Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel
Jó tanácsot küldött az újpestieknek a Fidesz pártigazgatója.
február 25., 17:53
- Belföld
Kiderült, mi lesz Havasi Bertalan új feladatköre
Továbbra is Orbán Viktor munkáját segíti majd.
február 25., 17:33
- Címlapon
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
3 órája
- Címlapon
Diplomáciai vihar: bekérették a magyar nagykövetet Boszniában Magyar Levente kijelentései miatt
Egy bosnyák parlamenti képviselő „vajkrém miniszternek” nevezte a külügyi államtitkárt.
3 órája
- Címlapon
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
7 órája
- Belföld
Átlátszó: négy turulszobrot rendelhet a kormány majdnem 90 millió forintért
Különböző laktanyákba helyeznék majd el őket.
február 25., 07:42
- Címlapon
Lech Wałęsa kőkemény üzenetet küldött Washingtonnak
A kommunista politikai rendőrség kihallgatására emlékeztette Trump viselkedése.
25 perce
- Belföld
Vitézy Dávid benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel felgyorsítaná a budapesti villamosokat
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint minőségibb villamosok kellenek a fővárosnak.
február 25., 10:56
- Címlapon
Zelenszkij titkos megállapodást kötött a német választások győztesével: Ukrajna jövője forog kockán
9 órája
- Címlapon
Így védené meg magát az Európai Unió, ha Donald Trump magára hagyná
Ursula von der Leyen szerint 800 milliárd eurót lehetne mozgósítani egy biztonságosabb és ellenállóbb Európáért.
53 perce
- Belföld
Palkovics László visszatért, már azt is tudni, milyen pozícióban
Orbán Viktor nevezte ki.
február 25., 06:41
- Címlapon
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
3 órája
- Belföld
Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz
Szalay-Bobrovniczky Kristóf állítja, hogy hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.
február 25., 10:07
- Belföld
Kiugrott az ablakon egy ember a XIX. kerületben
A környéken élők közül többen látták az esetet.
február 25., 15:50