Kikérte a kormány által felvett egymilliárd eurós kínai hitel adatait a DK

2024.07.31. 17:55
Közérdekű adatigényléssel fordul az Államadósság Kezelő Központhoz a Demokratikus Koalíció (DK). A párt azt szeretné megtudni, milyen feltételekkel vette fel a magyar állam az emilliárd eurós hitelt a kínai bankoktól. „A magyar embereknek joguk és érdekük megtudni, hogy mivel jár számukra a Kína felé való eladósodás” – fogalmazott Varju László, a DK alelnöke sajtótájékoztatóján.

A Demokratikus Koalíció (DK) közérdekű adatigényléssel fordul az Államadósság Kezelő Központhoz, hogy megtudja, milyen feltételekkel vette fel a kormány az egymilliárd eurós hitelt Kínától – számolt be a párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Varju László szerint „az Orbán-kormány titokban akarja tartani, hogy pontosan mire akarják költeni a kínai gigahitelt, vagyis hogy miért adósítják el évtizedekre a magyar embereket”.

Nem tudjuk, hogy milyen kamatot kell fizetnünk a kínai kölcsönért és meddig kell nyögnünk a törlesztést, ahogy azt sem, hogy melyik fideszes milliárdos cégét gazdagítja majd ez az összeg

– fogalmazott, majd hozzátette, értékelése szerint a hitellel Kína nemcsak gazdasági, hanem politikai függésbe is taszítja Magyarországot. Mint mondta, „a kormánynak nincs joga ahhoz, hogy a magyar embereket ekkora hitellel terhelje meg, miközben a pénzt minden bizonnyal a fideszes milliárdosok fogják kapni”. 

Varjú László úgy véli, a kínai hitelfelvétel ékesen bizonyítja, hogy az Orbán-kormány eddigi megszorításai még kevesebb állami bevételt eredményeztek, a „kongó kassza miatt” pedig a kormány újabb és újabb hiteleket fog felvenni, majd újabb és újabb megszorításokat fog bevezetni. Ezért a magyar embereknek „joguk és érdekük megtudni”, hogy mivel jár számukra a Kína felé való eladósodás – emelte ki a politikus.

Mint arról korábban írtunk, a napokban derült ki, hogy a magyar állam egymilliárd euró hitelt vett fel kínai bankoktól tavasszal, amit április 19-én már le is hívott. Varga Mihály pénzügyminiszter később úgy nyilatkozott, a kormány kedvező feltételekkel állapodott meg a devizahitelről. A hitel kamata, törlesztésének ütemezése és egyéb részletei azonban egyelőre nem ismertek.