Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor szerint aki nem nyer, az nem rendes magyar ember
„Néma Levente, de valójában rosszabb, mert azzal, hogy miközben a magyarok egy hete küzdenek Párizsban az olimpián, a kormányfő a mai napig, azaz az első aranyig meg se mukkant, valójában azt mutatja, hogy őt a küzdelem nem érdekli, neki csak a győzelem fontos” – kezdte bejegyzését Gyurcsány Ferenc.
A Demokratikus Koalíció elnöke feltette a kérdést, hogy hogy vezethet ilyen mentalitással egy ember egy országot, majd meg is válaszolta, hogy „elég pocsékul”. Hozzátette, hogy Orbán Viktort nem érdekli az, ha valaki nem nyer, hiszen az neki nem elég fontos, és „az neki nem rendes magyar ember”.
Mert szerinte minden mérkőzés addig tart, ugye ő mondja ezt, amíg nem győztünk. Aki nem győz, az nyilván értéktelen. B kategóriás magyar. Micsoda szörnyű alak ez az Orbán! Te jó Ég!
– írta Gyurcsány Ferenc, majd kiemelte, hogy minden ember fontos, minden sportoló fontos, és „mindenki küzdelme a mi küzdelmünk is”.