A gyámügy titkolja, hogy hány gyerek várakozik örökbefogadásra
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Ungár Péter, az LMP társelnöke hiába kért az örökbefogadással összefüggésben konkrét számokat, csak részben kapott választ – írja a Népszava.
Az ugyan kiderült, hogy idén hatvannégy gyermek örökbefogadását engedélyezte végleges hatállyal Budapest Főváros Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya június 30-áig, de arra már nem érkezett válasz, hogy hány gyerek és szülő várt örökbefogadásra ugyanebben az időszakban.
A politikus szerint nincs rendben, hogy szociális és gyermekvédelmi kérdésekben nem lehet adatokhoz jutni, a döntésekhez nem kapcsolódik előzetes és az utólagos hatástanulmány. Az örökbefogadási ügyben kijelölt gyámhivatal – mint írta – ebben a kérdésben nem minősül adatkezelőnek. Ungár Péter viszont úgy vélte, olyan közadatokra kérdezett rá, amelyekről a gyámügynek tudomása kell, hogy legyen, és amelyek alapján akár döntéseket kellene hozni.
A lap közölte a korábbi statisztikákat is. Mint írják, „a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 1998 nyilvántartásba vett örökbe fogadható gyerek és 1229 engedélyezett örökbefogadás volt. Egy évvel korábban, 2022-ben kevesebb, 1741 örökbe fogadható gyerek volt, de több, 1254 örökbefogadást engedélyeztek. 2021-ben pedig még kevesebb, 1693 gyerek várt örökbefogadásra, és 995 engedély született, 2020-ban pedig 1 778 gyerek közül 917-nek lett családja. 2017 előtt, 2000-ig visszamenőleg mindig 1000 alatt volt az örökbe adott gyerekek száma”.
A tendencia bár pozitívnak látszik, a valóság ennek ellent mond. 2021-től az Orbán-kormány kizárta a rendszerből az egyedülálló szülőket, ők már csak különleges eljárás után, miniszteri engedéllyel lehetnek örökbefogadó szülők. Ungár Péter egyébként hiányolja az erre vonatkozó hatástanulmányt is. Ráadásul a szabályok idén újra módosultak: július elsejétől ha az édesanya a gyermekét hátrahagyva távozik a kórházból, és hat héten belül sem ő, sem más hozzátartozó nem jelentkezik a gyermekért, a csecsemő lemondó nyilatkozat nélkül örökbe fogadható lesz.
Sokak szerint gyakorlatilag nincs családvédelem Magyarországon
A Népszava úgy véli, hogy ennek vélhetően az az oka, hogy kórházi körülmények között várakoznak kisbabák. Akkor mintegy 30 rendezetlen jogállású, sorsára hagyott csecsemőt gondoztak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban létrehozott, egyébként 21 fős otthonban, és már egy új, 40 férőhelyes gyermekotthon előkészítése is megkezdődött, kifejezetten a 0-3 éves korú gyermekek számára. Mindennek az oka az, hogy a gyermekvédelemben nincs elég férőhely, gondozási hely és nevelőszülő.
A lap a gyermekvédelemben dolgozó forrásaira hivatkozva arról ír, hogy nincs családvédelem, a bajba jutott szülők, vagy a veszélyhelyzetbe került gyerekek alig kapnak segítséget. A gyermekvédelmi intézményekben 2010 óta nincsenek szakmai fejlesztések, hónapokig vannak veszélyeztető családban olyan gyerekek akiket a gyámhatóság hiába emelne ki, mert nincs intézményi, illetve nevelőszülői férőhely.
Egy, a laphoz eljuttatott levél alapján a Pest Vármegyei Kirendeltség fenntartásában működő gyermekvédelmi intézményeket arról tájékoztatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, hogy egyes telephelyeken a létszámhiány, és a várható dolgozói felmondások miatt a gyermekek biztonságos ellátása elérte a kritikus szintet.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)