Drágult a földhivatali eljárás és a földvédelmi járulék

lakás hitel4
2024.08.12. 19:30
Egy miniszteri rendeletmódosítás miatt augusztustól átlagosan hatvan százalékkal többet kell fizetni a földhivatali ügyintézésért, míg év elejétől azért kell alaposan zsebbe nyúlni, hogy valaki rendezze zártkertjének jogi státuszát, azaz a hivatal kivonja a művelés alól, hiszen háromszorosára emelték a földvédelmi járulékot.

Június végén jelent meg a közigazgatási és területfejlesztési miniszter rendelete, amely július 29-étől átlagosan 60 százalékkal felemelte a földhivatali ügyintézés díjait. Navracsics Tibor miniszter indoklása szerint „a földügyi igazgatás finanszírozása nem központi költségvetési forrásokból, hanem elsősorban a térképi adatok és a tulajdoni lapok adatainak értékesítéséből, valamint az ingatlan-nyilvántartási, illetve a földügyi igazgatás körébe eső eljárások igazgatási szolgáltatási díjából történik”.

Az ingatlan-nyilvántartási és térképészeti adatok igazgatási szolgáltatási díjai – az infláció és az utóbbi években tapasztalt bevételkiesések ellenére – a korábbi években nem változtak. Az ingatlanügyi hatóságok stabil működéséhez az igazgatási szolgáltatási díjak korrekciója szükséges a bevételcsökkenések mértékében

– hangsúlyozta az úgynevezett végső előterjesztői indoklás.

Tavaly csökkentették, idén emelték

A mostani díjemelés mindazokat érinti, akik ingatlant adnak-vesznek, ajándékoznak, vagy hitelt vesznek fel. Fontos azonban megjegyezni, hogy a magánszemélyek továbbra is évente kétszer ingyenesen lekérhetik elektronikus dokumentumként a hiteles tulajdoni lapot. Azok számára pedig, akik a fizetős szolgáltatást veszik igénybe, az új díj 4800 forint. Az e-hiteles tulajdoni lapok díját 2023-ban még csökkentette is a parlament – a 2010 óta fizetendő 3600 forintról 3000 forintra, a nem hiteles változat kivezetése mellett.

Az új díjszabás részét képezik az online és személyes ügyintézés során fizetendő díjak is. Ezek a földhivatalokban és a kormányablakokban igényelhető szolgáltatásokat érintik.

Néhány szolgáltatás korábbi és jelenlegi díja:

Szolgáltatás Korábbi díj Jelenlegi díj
E-hiteles tulajdoni lap 3000 Ft 4800 Ft
Papíralapú hiteles tulajdoni lap 6250 Ft 10 000 Ft
Nem hiteles tulajdoni lap Ingyenes
(évente 2 alkalom)
Ingyenes
(évente 2 alkalom)
Változásbejegyzés 6600 Ft 10 600 Ft
Jelzálogjogbejegyzés 12 600 Ft 20 000 Ft
Soron kívüli ügyintézés 1-5 ingatlan 10 000 Ft 16 000 Ft
Társasház-alapítás bejegyzése 6600 Ft/társasházi különlap, max. 100 000 Ft 10 600 Ft/társasházi különlap, max. 160 000 Ft
Az Inytv. 70/A. § szerinti hatósági bizonyítvány 3000 Ft 4800 Ft
Telekegyesítés 2000 Ft 4000 Ft
Építményekkel kapcsolatos változási vázrajz vizsgálatának igazgatási szolgáltatási díja 6600 Ft 10 600 Ft

Zártkertek tulajdonosai, reszkessetek!

Mint arról beszámoltunk, ahhoz, hogy valaki rendezze zártkertjének jogi státuszát, ez év elejétől alaposan a zsebébe kell nyúlnia, hiszen a földtörvény módosításával háromszorosára emelték a földvédelmi járulékot. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos méretű és adottságú föld átminősítéséért akár több százezer forintot fizethet a tulajdonos.

A zártkert mint fogalom mára már csak a köznyelvben és néhány tulajdoni lapon maradt fenn. Pedig jelenleg is mintegy százötvenezren élnek ilyen, meglehetősen bizonytalan jogi státuszú ingatlanban. A zártkert fogalmát egy 1967-es törvény határozta meg:

Zártkert a község (város) külterületének nagyüzemileg nem művelhető, elkülönített része. A zártkertnek az a rendeltetése, hogy az állampolgárok személyi földtulajdona és földhasználata – a belterületen kívül – ott állandósuljon.

A termőföld végleges, más célú hasznosításáért az igénybevétellel érintett termőföld aranykorona-értéke, valamint a törvény mellékletében szereplő táblázat szerinti szorzatának megfelelő forintösszeget kell földvédelmi járulékként fizetni, aminek minimális összege hatvanezer forint. Amennyiben a zártkertet kivonták a művelés alól, a továbbiakban zártkerti művelés alól kivett területként szerepel majd az ingatlan-nyilvántartásban. Bár ezt követően az ingatlan továbbra is külterületnek minősül, azért így – az ingatlanirodák tapasztalatai szerint – sokkalta könnyebbé válhat az értékesítése. Ezzel együtt egy gazdasági épületnek minősített ingatlanra a legtöbb bank nem ad lakáshitelt.

(Borítókép: Németh Emília / Index)