Erdő Péter: A szülőknek nem elég elfogadni a gyermeküket, mielőbb meg is kell kereszteltetni

Csütörtökön ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét. Az ünnep délelőttjén Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek mutat be szentmisét az esztergomi bazilikában.

Beszéde elején a bíboros arról szólt, hogy mit ünnepel az egyház ezen a napon. Mint emlékeztetett, Mária elszenderedését vagy akár a mennyekbe való felvételét a keresztény ókortól fogva mint az isteni kegyelem titokzatos eseményét ünnepli az egyház.

Megjelent ez a teológusok írásaiban, a keresztény művészetben, például itt, a bazilika oltárképén is, és megjelent magában a liturgiában. Az esztergomi bazilikát Szent István uralkodása alatt Szent Adalbert vértanú püspök tiszteletére szentelték. Úgy is hívták az egész középkoron át, hogy Szent Adalbert egyháza. Mégis, amikor sikerült felépíteni az új székesegyházat, a töröktől való felszabadulás után jó másfél évszázaddal, akkor nem haboztak ezt a bazilikát a Mennyekbe Felvett Szűzanya és Szent Adalbert tiszteletére szentelni. Ha a Duna felől szemléljük a templomot, olvasható rajta kőbe vésve a felirat: Quae sursum sunt quaerite – Az odafönt valókat keressétek

– fogalmazott Erdő Péter bíboros. Majd így folytatta: Mária mennybevételének ünnepe tehát a mi számunkra a saját jövőnk ígérete és a saját hivatásunk megvallása is.

Az ünnep – a bíboros szerint – a hívő embereket rádöbbenti arra, amit valamikor a katekizmusból tanultak, hogy „mi végett is vagyunk a világon”. A keresztény ember számára élete célja az, hogy Istent megismerje, szeresse, csak neki szolgáljon, és ezáltal üdvözüljön, vagyis a mennyországba jusson.

„A gyerek kedves”

Erdő Péter szerint aki hívő keresztény, az másképpen viszonyul az emberi élethez. Mint mondta, sok szó esik az utóbbi időben arról, hogy kevés gyermek születik, hogy miért is vállaljunk gyermeket. A keresztényeknek erre különleges, mindennél fontosabb válasza van: „Sok szó esik az utóbbi időben arról, hogy kevés gyermek születik. Felteszik a kérdést, miért is vállaljunk gyermeket. A válasz pedig többnyire az, hogy a gyerek kedves, hogy minden nehézség ellenére jó családban, közösségben élni, hogy talán majd szeretni fogja az idős szüleit, hogy lesz, aki munkájával eltartja a nyugdíjasok népes táborát. Ennél felelősebb hangok is hallatszanak. Van, aki azt mondja, a gyermekek vállalásán múlik, hogy fennmaradjon nyelvünk, kultúránk, közösségünk, népünk a történelem viharai között.”

Szép és igaz szempontok ezek, de nekünk, keresztényeknek van még egy mondanivalónk, ami mindennél fontosabb. Ez pedig az, amit régen úgy fogalmaztak, hogy a szülők a teremtő Isten munkatársai, és a gyermek vállalásával új polgárokat ajándékoznak a mennyországnak. Igen, minden ember, aki erre a világra születik, az örök boldogságra hivatott

– fogalmazott Erdő Péter. Hozzátette, hogy „nem mi adjuk az üdvösséget, de a szülőnek döntő szerepe van a lehetőség megteremtésében. És persze Isten mindenkivel személyes párbeszédet folytat, és azt akarja, hogy minden ember szabadon válaszoljon az Ő szeretetére”.

Ezért a szülőknek nem elég elfogadni a gyermeküket, hanem mielőbb meg is kell kereszteltetni, gondoskodni kell arról, hogy eljussanak az elsőáldozásra, a bérmálásra, és megfelelő nevelést kell adni a megszülető gyerekeknek. Olyat tudnak ajándékozni tehát a keresztény szülők Isten segítségével, ami több, mint az ő saját létük és gazdagságuk, mert más embernek is meg tudják nyitni az utat az örök boldogság felé 

– mondta beszédében a bíboros.

Nagyboldogasszony napjának históriája 

Jeruzsálemben az V. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariaenek, azaz „a Szentséges Szűz elszenderülésének” neveztek. A VI. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, és a VIII. századtól kezdve Assumptio beatae Mariaenek, azaz a „Boldogságos Szűz mennybevételének” nevezték.

XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.

Az ünnepet Szent István király olyan fontosnak tartotta, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariaenek. Szent István 1038-ban, éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el.