Október elejéig lehet szavazni a budapesti közösségi költségvetés ötleteire
Folytatódik a budapestiek városfejlesztő ötletei alapján a közösségi költségvetés tervezése. Arra, miket valósítson meg a főváros önkormányzata a budapestiek javaslatai közül, október 7-ig lehet szavazni, írta az MTI a Főpolgármesteri Hivatal közleménye alapján.
A szavazásnak nem feltétele a bejelentett budapesti lakcím, így minden Budapesten élő vagy dolgozó, tanuló, 14. életévét betöltött ember tud szavazni – emelte ki a Főpolgármesteri Hivatal. A voksokat október 7-ig, az otlet.budapest.hu oldalon vagy személyesen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kijelölt tagkönyvtáraiban, nyitvatartási időben a Főpolgármesteri Hivatal általános ügyfélszolgálatán, valamint a szavazás utolsó három hétvégéjén kitelepüléseken lehet leadni.
A szavazáson a 2023 év végén benyújtott ötletekre lehet szavazni. A csaknem 700 beérkezett ötletből egy szakmai előszűrést követően született meg az a 175 ötletből álló lista, amelyből választhatnak a fővárosiak – fogalmaztak.
Személyenként 15 szavazatot lehet leadni
A szavazólista öt kategóriát tartalmaz, ezek közül két kategóriában szerepelnek a konkrét helyhez kötődő ötletek, amelyekről már térkép is készült. A „Helyi kis ötletek” és a „Helyi nagy ötletek” mellett az Esélyteremtő Budapest, a Nyitott Budapest és a Zöld Budapest témakörökből lehet választani, minden kategóriában három ötletre lehet szavazatot leadni, vagyis személyenként összesen 15 szavazatot lehet leadni.
Idén a szavazatokat beküldők egy sorsolásos nyereményjátékban is részt vehetnek.
A fővárosi közösségi költségvetés keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket, idén már negyedik alkalommal. Az elmúlt években 17 ötletet valósított meg a főváros.