Irány a hűvös, figyelmeztetéssel búcsúzik a meteorológiai nyár
A meteorológiai nyár utolsó vasárnapján napos idő ígérkezik fátyol-, illetve főleg a Dunántúlon gomolyfelhőkkel. Csapadék nem várható, legfeljebb késő délután, este az északnyugati határra, Alpokaljára sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar – írja a HungaroMet.
Az északira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon egyre több helyen megélénkül, helyenként meg is erősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között alakul, de a déli tájakon helyenként ennél egy-két fokkal nagyobb forróság is lehet.
Elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki magas, 25 fok feletti napi középhőmérséklet miatt Pest, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala vármegyére.
Másodfokú, narancssárga figyelmeztetés lép érvénybe 27 fok feletti napi középhőmérséklet miatt
- Baranya,
- Bács-Kiskun,
- Csongrád-Csanád,
- Somogy és
- Tolna
vármegyékben.
Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint vasárnap kánikulában lesz részünk, emiatt az érzékenyek körében melegfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek. Ugyanakkor többfelé nagy lesz a napi hőingás.
Fejfájás, migrén, keringési panaszok, vérnyomásproblémák, szédülés, rosszullét és légzési panaszok is előfordulhatnak. Nő a napszúrás, a hőguta, a sztrók és az infarktus kialakulásának kockázata. A késő délutáni, esti órákban északnyugaton és nyugaton már hidegfronti tünetek is előfordulhatnak, emiatt görcsös jellegű panaszok is jelentkezhetnek az ezeken a tájakon élők körében.
10 és 16 óra között országszerte erős lesz az UV-sugárzás, néhol átmenetileg akár nagyon erős is lehet, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.