A DK fővárosi frakcióvezetője azt kéri, helyezzék helyi védelem alá a Szabadság-szobrot
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
A Demokratikus Koalíció fővárosi frakcióvezetője arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy saját hatáskörben döntsön a Szabadság-szobor helyi védelem alá helyezéséről.
„Budapest látképét el sem lehet képzelni a Szabadság-szobor nélkül. A szobor az évtizedek során a főváros jelképévé vált, amely minden budapestié, legyen akár keresztény, hívő, nem hívő, vagy bármilyen vallás tagja is. Ezért elfogadhatatlan, hogy a kormány keresztet tervez rakni a talapzatára” – fogalmazott sajtóközleményében Szaniszló Sándor.
Mint írta, „hiába nyilvánította kiemelt beruházássá a kormány a Citadella felújítását, a tulajdonos attól még a főváros marad”. Majd hozzátette: „Nem vehetik el a szobrot a budapestiektől, amelyet maga az alkotó is a béke és hazánk függetlenségének jelképének szánt.”
Társadalmi vita lett a kereszt elhelyezéséből
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Gellért-hegy tetején a tervek szerint 2026-ra elkészülő emlékmű és épületegyüttes hatalmas vitát keltett, mióta kiderült, hogy egy óriási, fehér keresztet szeretnének elhelyezni a Szabadság-szobor talapzatánál. Sokan a szobor szabadsághoz, ennélfogva a vallásszabadsághoz is fűzött jelentése mellett érvelnek, míg mások úgy vélik, a civilizációnk vallási alapokra épül, így ott a kereszt helye.
A kereszt elhelyezését Karácsony Gergely főpolgármester sem támogatja, és úgy véli, hogy nem a kormánynak, hanem a Fővárosi Közgyűlés nyilvános ülésének kell erről határoznia. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai pedig levélben tiltakoztak az ötlet ellen. Többek közt Maurer Dóra, Ferencz Győző, Hegedűs D. Géza, Darvasi László, Dés László, Parti Nagy Lajos, Spíró György és Závada Pál is azt szeretnék, hogy népszavazással döntsenek a szobor sorsáról.
De vallási oldalon sincs teljes egyetértés abban, hogy indokolt-e a Szabadság-szobor előtt elhelyezni a jézusi jelképet. Míg Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érseke az Indexnek adott interjújában arról beszélt, nincs kifogása az ellen, hogy keresztet helyeznek a Gellért-hegy tetejére, addig Hofher József jezsuita szerzetes szerint nem jó ötlet, mivel csak még több megosztottságot szülne.
Az oldalunkon több véleménycikk is megjelent az ügyben, amelyeket ide és ide kattintva olvashatnak el.