Magyarázatot vár a jogállamisági eljárás „árnyékjelentéseire” a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke levélben kereste meg Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét.
Lánczi Tamás szerint a hivatal folyamatban lévő vizsgálata szempontjából különös jelentőségű, hogy a Magyarországgal szemben folytatott jogállamisági eljáráskor a Bizottság számos magyarországi – jelentős részben külföldi forrásokból működő – szervezet, egyebek mellett az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Transparency International Magyarország közreműködésével elkészített „árnyékjelentéseket” vette alapul.
Mivel ezen jelentések tartalma a mai napig nem ismert, a hivatal elnöke arra kérte Ursula von der Leyent, tegye megismerhetővé és hozzáférhetővé azokat, valamint adjon választ arra, hogy milyen szempontok alapján választották ki a szóban forgó szervezeteket.
Lánczi Tamás hivatala továbbá arra várja a választ a bizottságtól, hogy
- mely részjelentést készítette a Transparency International Magyarország,
- a megküldött részjelentésekből milyen adatokat, információkat használtak fel a jelentések végleges változatának kidolgozása során,
- illetve hogy a részjelentéseket küldő civil szervezetek milyen anyagi támogatásban részesültek az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament szervezeteitől.