Igazi őszi időnk lesz sok napsütéssel

2024.09.11. 06:04
Az ország nagy részén sok napsütés várható, ugyanakkor keleten a nap első felében még előfordulhatnak záporok és eső. Az orvosmeteorológia szerint a hidegfronti hatás megszűnik, és kellemes kora őszi időre számíthatunk.

Többnyire napos idő valószínű szerdán gomoly- és fátyolfelhőkkel, de lassanként a Tiszántúlon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. A keleti vármegyékben legkésőbb kora délutánra szűnik meg teljesen a csapadék, emellett az Északi-középhegységben lehet néhány futó zápor – írja a HungaroMet.

Az északnyugati szél csak kevés helyen élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

Kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem várható, ezért a HungaroMet nem adott ki figyelmeztetést egyetlen vármegyére sem.

Az orvosmeteorológia szerint szerdára a hidegfronti hatás megszűnik, kellemes kora őszi időre számíthatunk sok napsütéssel. Délutánra a keleti tájakon is felszakadozik a felhőzet, reggel, délelőtt azonban az itt élők még lehangoltságot, rossz közérzetet tapasztalhatnak. Hajnalban a hűvösebb tájakon átmenetileg felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.

Csütörtökön a nyugati tájakat esővel, záporokkal, néhol egy-egy zivatarral és megerősödő északnyugati széllel újabb hidegfront éri el, máshol még marad a napos idő, a Dunántúl keleti felét csak estére éri el a csapadék. Nyugaton mindössze 14 és 22, máshol még 23 és 30 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.

február 8., 17:48

  • Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

február 9., 06:10

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.

február 9., 10:22

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.

február 8., 11:55

  • Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.

február 8., 12:29

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.

február 8., 11:50

  • Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Már a színük is megvan.

február 8., 11:20

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

Neked ajánlott