Orbán Viktor: Nem javaslom, hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk
További Belföld cikkek
- Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
- Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
- Felmentették Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a rongálás vádja alól
- Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
- Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében
Cikkünk frissült!
Orbán Viktor Árvízinfó címmel tartott sajtótájékoztatót szombat reggel, miután az árvízvédelmi operatív törzzsel egyeztetett. A kormányfő elmondta, hogy most már úgy vagyunk, mint a katonaságnál: vágjuk a centit, úgy számolnak, hogy 5 nap van hátra.
Pénteken az árvízi védekezés 755 kilométeren zajlott, ez a kormányfő szerint jól jelzi, hogy túljutottunk a nehezén. A Szigetközben egy métert apadt a víz, több helyen megvolt a tetőzés, jelenleg ez Vácon van, és hamarosan Budapesten is tetőzik a Duna.
Orbán Viktor elmondta, hogy Budapesten 59 centiméterrel maradunk el a 2013-as tetőzéstől.
Olyan kihívással állunk szemben, amit ismerünk
– emelte ki. Hozzátette, hogy a rakpart felszabadulása a jövő héten várható, 1-2 nappal korábban, mint eddig gondolták.
A kormányfő arról is beszélt, hogy további 170 főt mozgósítottak a védekezéshez, kevesebb katonára van szükség viszont, de készenlétbe helyeztek délre katonákat. A kormányfő elmondta, hogy szombaton 1200-nál valamivel több önkéntesre lesz szükség, ez jóval kevesebb, mint a pénteken, mikor 2000-nél is többen voltak az önkéntesek.
Orbán Viktor többek között azt is elmondta, hogy 30 600 homokzsákkal van több szombaton, mint egy nappal korábban. Pilismarótnál volt a második kis győzelem a miniszterelnök szerint, itt búvárokat kellett bevetni, és sikerült megerősíteni a töltést.
Beszámolt arról, hogy Vácnál feltörtek a szennyvízaknák, de kezelik a helyzetet, Kismarosnál az éjjel-nappali figyelőszolgálat biztosított, Ercsen pedig a készültség 100 százalékos, 10 400 homozsákot helyeztek itt el. Dunaföldvárra is figyelni kell a kormányfő szerint, 2500 homokzsákot használtak fel itt a védekezésben résztvevők.
A miniszterelnök szerint szombaton túlleszünk a tetőzésen, ezután máshova helyezhetik a fókuszt. Hozzátette, hogy senki ne menjen ki megnézni a Duna tetőzését a fővárosban, mert ez hátráltatja a védekezést.
Továbbra is összehangoltan működik az állam és az önkormányzat
A kormányfőt az ATV arról kérdezte, hogy Ursula von der Leyen Lengyelországba látogatva ígéretet tett arra, hogy akár 10 milliárd eurós finanszírozást mozgósít az árvízkárok enyhítésére, de Magyarországot nem említette a támogatandó országok között. Orbán Viktor erről azt mondta, hogy szerinte ha baj van, csak magunkra számíthatunk, az, hogy Európa küld-e segítséget, majd meglátjuk, „ha jön pénz, jön, ha nem, nem”, de a kormányfő szerint megvagyunk a segítség nélkül is.
Tehát nem javaslom, hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk. Komoly ország vagyunk, elvégeztük a munkát
– fogalmazott.
Az Index részéről kollégánk, Szabó Gyula azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy mi számít győzelemnek a miniszterelnök mércéje szerint, és a szomszédos országokhoz képest hogyan teljesít Magyarország a védekezésben. A kormányfő elmondta, hogy a végleges értékeléssel várjuk meg az árvíz végét, győzelemnek azt tartja, amikor a hagyományosan veszélyeztetett szakaszon már nem csak levonult az árhullám, hanem az árhullám utáni veszélyes szakaszon is túljutunk, ez Budapest és a Budapesttől északra lévő települések. Orbán Viktor újságírói kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy
- Karácsony Gergellyel ma egyeztetett. Hozzátette, hogy a budapesti védekezés jó állapotban van, és továbbra is összehangoltan működik az állami és önkormányzati együttműködés.
- A déli szakaszon, Bajánál hétfőn lesz a védekezés tetőpontja.
- Azzal kapcsolatban, hogy civilek védik Magyarországot, nem az állam, elmondta, hogy ha szükséges, akkor vonnak be önkénteseket.
Ezt követően Rétvári Bence államtitkár számolt be arról, hogy továbbra is működik az ingyenes árvízvédelmi segélyvonal, amire több száz hívás érkezett pénteken is. Elmondta, hogy természetesen a rendőrség is részt vesz a védekezésben, többször vetettek be drónokat, és a lovas rendőrök is nagyban hozzájárulnak a munkához, valamint a katasztrófavédelem is minden olyan erővel segít, amire szükség van.
Orbán Viktor az operatív törzs üléséről a hivatalos Facebook-oldalán is beszámolt. A kormányfő egy fényképet is megosztott, amelyen Karácsony Gergely főpolgármester és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mellett látható. Bejegyzéséhez azt írta: „Ma Budapestet ostromolja a Duna. Felkészültünk!”
Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (k) Vitályos Eszter kormányszóvivő (b) és Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója (j) az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 21-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.
tegnap, 21:19
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
tegnap, 20:13
- Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
Virth Balázs alaposan felhúzta magát.
tegnap, 14:40
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal
Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.
tegnap, 18:35
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében
Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.
tegnap, 20:11
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Címlapon
Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool
Az Everton az utolsó pillanatban lőtt hatalmas góllal egyenlített ki a Goodison Parkban.
tegnap, 22:36
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32