- Belföld
- második világháború
- szovjetunió
- felszabadítás
- megszállás
- don-kanyar
- jány gusztáv
- horthy miklós
Felszabadítás vagy megszállás kezdődött a Vörös Hadsereg Magyarországra lépésével?
![GettyImages-884979730](https://kep.index.hu/1/0/5845/58451/584519/58451933_dddba2a005e4b69be8952eb371be62ac_wm.jpg)
További Belföld cikkek
- Hónapokig zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt lányt
- Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
- A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
- Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Magyarország 1941. június 27-én lett hadviselő ország, miután Bárdossy László miniszterelnök a képviselőházban bejelentette, hogy Magyarország hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval szemben. Hazánk a német Harmadik Birodalom oldalán lépett be a háborúba, öt nappal azután, hogy a hitleri hadigépezet megindult a Szovjetunió ellen. A döntéssel a magyar vezetés nemcsak a német elvárásoknak akart eleget tenni. Egyfelől úgy vélekedett, hogy a sikeres revíziós politika folytatásának feltétele a győzteshez való időbeni csatlakozás, másfelől pedig abban bízott, hogy ily módon maga szabhatja meg a harci cselekményekhez való hozzájárulás mértékét.
A hadban állástól a Don-kanyarig
Ezek a számítások azonban hibásnak bizonyultak: a háború menete a sztálingrádi csatával végleg megfordult, a hadászati kezdeményezés a szovjetek kezébe ment át.
Nem szólva arról, hogy a doni áttörés 1943 januárjában hadtörténetünk legnagyobb vereségét hozta, a magyar királyi 2. honvéd hadsereg néhány nap alatt katasztrofális vereséget szenvedett. A hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv vezérezredes tisztában volt azzal, hogy a szovjet Vörös Hadsereg csapataihoz képest gyengébb felszereléssel, harci eszközökkel rendelkező alakulatai nem lesznek képesek tartani egy szovjet offenzíva esetén a több mint kétszáz kilométeres arcvonalat.
Csakhogy utánpótlást, arcvonalcsökkentést kérő levelei, telefonjai nem találtak meghallgatásra az elöljáró német parancsnokságoknál.
1943 januárjában összesen 198 ezer katona harcolt a magyar királyi 2. honvéd hadsereg kötelékében a fronton. A közhiedelemmel ellentétben viszont nem verték szét a hadsereget, és az nem semmisült meg a Don-kanyarban. A kimutatások szerint ugyanis 42 ezren tűntek el és haltak meg, 28 ezren tértek haza sebesülten, és mintegy 26 ezren kerültek hadifogságba, akiknek többsége soha nem térhetett vissza Magyarországra.
![Jány Gusztáv vezérezredes](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5845/58451/584519/58451937_d961454d5b394a125ab3c6a102cf47ea_wm.jpg)
Sok százezer civil áldozat
1944. szeptember 23-án a szovjet Vörös Hadsereg átlépte a trianoni Magyarország határát, ezzel hazánk is hadszíntérré vált. Horthy Miklós kormányzó Faragho Gábor vezérezredes vezetésével háromtagú küldöttséget küldött Moszkvába, hogy fegyverszüneti megállapodást kössenek a Szovjetunióval. Az október 15-i kiugrási kísérlet azonban kudarcba fulladt. Horthy egy nappal később lemondott, egyúttal német nyomásra kinevezte a Nyilaskeresztes Párt vezérét, Szálasi Ferencet miniszterelnöknek, aki a végsőkig kitartott a német szövetség mellett.
1944 őszét követően óriási katasztrófa szakadt hazánkra. Az ország nyugati részén a nyilas kormány gyakorolta a főhatalmat, míg a kelet felől érkező szovjet haderő fokozatosan megszállta az ország területét, ahol először katonai közigazgatást vezetett be, majd 1944 decemberét követően azokról a területekről, ahonnan a front már régebb óta elvonult, úgy-ahogy visszaállította a polgári közigazgatást.
A második világháborúban különböző hadszíntereken és koncentrációs táborokban mintegy 900 ezer honfitársunk esett áldozatul, közöttük félmillió zsidó származású, és a nemzeti vagyonnak nagyjából a negyven százaléka is megsemmisült.
A szovjet csapatok nem kímélték a polgári lakosságot: végigrabolták az országot, magyar nők tízezreit erőszakolták meg, az embereket „málenkij robotra” hurcolták, ami – elnevezésével ellentétben – nem valamiféle „kis munkát”, hanem több évig tartó rabszolgamunkát jelentett a szovjet kényszermunkatáborokban.
Pontos adatok valószínűleg sohasem lesznek, de mértékadó becslések szerint Magyarország háború alatti területéről mintegy hatszázezren kerültek szovjet fogságba. A foglyok mintegy harmada pedig civilként lett „hadifogoly”.
Április 4-e vagy április 12-e?
Miközben a harcok még javában tartottak, az Ideiglenes Nemzeti Kormány és a Szovjetunió képviselői 1945. január 20-án, Moszkvában fegyverszüneti megállapodást kötöttek egymással. A fegyverszüneti egyezmény 3. pontja kimondta:
Magyarország kormánya és hadseregfőparancsnoksága biztosítja a szovjetcsapatok és más szövetséges csapatok számára a szabad mozgás lehetőségét Magyarország területén bármely irányban, ha azt a Szövetséges (szovjet) főparancsnokság és a katonai helyzet megkívánja.
Ezzel a kitétellel lényegében törvényesítették az ország katonai megszállását.
„Azok, akiknek az életét megmentette a Vörös Hadsereg bevonulása, és valahogy atrocitás sem érte őket közben, csakugyan megélhették felszabadításnak, ami történt – állítja Szőts Zoltán Oszkár történész. – De a Szovjetunió amellett, hogy eltörölte Magyarországon a nyilasuralmat és a náci Németország fennhatóságát, nem állította helyre az ország szuverenitását, rengeteg sérelmet követett el a lakosság ellen, és egyúttal meg is szállta az országot közel fél évszázadra, magával hozva saját, kommunista berendezkedését is. Ezért került ki tehát – érthetően – április negyedike a hivatalos állami ünnepeink közül a rendszerváltozás után.”
![Tolbuhin marsall](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5845/58451/584519/58451989_cdab600af309386ee7151d5e7c8fccd1_wm.jpg)
Miért éppen április 4-e?
Április 4-e a szovjet hírügynökség, a TASZSZ közlése alapján került a történelemkönyvekbe. A magyarországi hadműveleteket irányító Tolbuhin marsall tudniillik azt az utasítást kapta Sztálintól, hogy április 4-ére foglalja el Bécset. Miután ez nem történt meg, a marsall a nyugat-magyarországi Nemesmedves aznapi elfoglalása után arról számolt be a főhadiszállásnak, hogy befejezte a magyar területek birtokbavételét.
Ezzel szemben a németek csak április 11-én kezdték kiüríteni az utolsó magyarországi falvakat: a Rábafüzeshez tartozó hegyközséget, Szentimre-telepet és Magyarbükköst. Az összefüggő arcvonal csak április 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Kapuy- és Dénes-majornál hagyta el Magyarország területét.
Ezzel együtt április 4-ét többször is ünnepnapnak nyilvánították Magyarországon: 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány, 1950-ben a Minisztertanács rendeletben minősítette ünnepnek, végül 1965-ben az Országgyűlés ezt törvénybe is iktatta.
(Borítókép: A budapesti Szabadság-szobor. Fotó: Ullstein bild / Getty Images)