Begorombul az időjárás, a derült napok után most leszakad az ég
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Nyugat, délnyugat felől határozott felhősödésre, ezzel együtt egyre több helyen záporra, zivatarra számíthatunk, néhol akár tartósabban is eshet – írja a HungaroMet.
A legtöbb szűrt napsütés az északkeleti, keleti országrészben várható, arrafelé inkább csak késő délután, este jelenhetnek meg a csapadékgócok. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, az Alföldön helyenként meg is erősödik.
Emellett a zivatarokat is kísérhetik erős, viharos széllökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul,
de a Dunántúl tartósabban felhős részein ennél több fokkal alacsonyabb, míg az Alföldön néhol kissé magasabb is lehet.
A HungaroMet zivatar miatt citromsárga figyelmeztetést adott ki az alábbi vármegyékre:
- Baranya,
- Bács-Kiskun,
- Borsod-Abaúj-Zemplén,
- Csongrád-Csanád,
- Fejér,
- Győr-Moson-Sopron,
- Heves,
- Komárom-Esztergom,
- Nógrád,
- Pest,
- Somogy,
- Jász-Nagykun-Szolnok,
- Tolna,
- Vas,
- Veszprém,
- Zala.
Az orvosmeteorológia szerint továbbra is felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak. A magasban érkező hidegebb levegő miatt hidegfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek a fokozottan érzékenyeknél. Náluk fejfájás, görcsös panaszok, keringési problémák léphetnek fel. Többfelé feltámad a délies szél, ami nyugtalanságot, ingerlékenységet idézhet elő. A szeles, több helyen esős időnek köszönhetően nagy lesz a megfázásveszély is.
Szerdán északon, északnyugaton többfelé párásan, ködösen indul a nap. Napközben fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb időre mindenhol kisüt a nap. Elszórtan még lehet eső, zápor, délután zivatarok is kialakulhatnak. A délnyugati szél többfelé megélénkül. Hajnalban 8–15, délután 19–26 fok várható – írja az Időkép.
Ha időjárás, akkor is Index, weben és mobilappon is!
Megújult az Index időjárás aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója, megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjárás hírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!