Vogel Evelin: Bízom abban, hogy Magyar Péter nem őrül meg teljesen

DSC4033
2024.09.25. 09:01
„Ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban” – nyilatkozta az Indexnek Magyar Péterről volt párja, aki szerint az ellenzék vezére úgy gondolja, bármelyik nőt megkaphatja Magyarországon. Vogel Evelin elárulta lapunknak, mikor és miért félt Magyartól, de mesélt a Tisza Párt megalakulásáról és arról is, miként viselkedett korábbi kedvese az EP-választás kampányában. Exkluzív interjúnkból az is kiderül, hogy Magyar Péter miért nevezte tiszás munkatársait agyhalottnak.

Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője exkluzív interjút adott az Indexnek.

„Az, hogy Péter miért juthatott el idáig, nem csak rajta múlt. Nagyon jó emberek dolgoztak mögötte, nagyon ráéreztek arra, hogy mikor mit kell betenni, milyen eszközökhöz kell nyúlni. És nem azért, mert ők el akartak valamilyen politikai célt érni. Ezek az emberek, akik Péter mögött voltak, akikkel én együtt dolgoztam, nekik hitük volt, ők hittek a jóban, a jobban, a változásban” – nyilatkozta az Indexnek Vogel Evelin, aki Magyar Péter barátnője volt a Tisza Párt elnökének színre lépése és az európai parlamenti választások közötti időszakban. A politikus volt párja azzal indokolta, hogy miért kereste meg lapunkat, hogy felelősséget érez mindazokért, akiket ő beszélt rá arra, hogy álljanak be Magyar mögé. „Ők a szívüket és lelküket, a munkájukat és tudásukat beletették ebbe ingyen” – fogalmazott Vogel Evelin.

A Tisza Párt elnökének exbarátnőjével több alkalommal is beszélgettünk az elmúlt napokban, és részletesen beszámolt nekünk a 2024 tavaszán történtekről. Miután elvállalta, hogy hosszabb videóinterjúban is elmondja történetét, rögzítettük azt a beszélgetést, amelyben visszaemlékezett, hogy Magyar Péter milyen volt megismerkedésük idején. „Kifejezetten szimpatikus volt a számomra. Egy nagyon művelt, éles eszű, energikus, vicces pasi volt” – idézte fel első találkozásaikat Vogel Evelin.

Szavak és tettek összhangja

A politikus − aki akkor még Varga Judit későbbi igazságügyi miniszter férje volt − és Evelin ezután évekig nem találkoztak, majd 2023 áprilisában Magyar Péter megkereste a nőt, hogy nem inna-e meg vele egy fröccsöt. „A kapcsolatunk az első három hétben nagyon jól indult. Számomra meseszerű hangulata volt az egésznek” – idézte vissza Evelin a kezdeteket, majd elmondta, később viharossá vált a viszonyuk, ami miatt tavaly szeptemberben szakítottak Magyarral, mire a férfi egy hónappal később megkérte a kezét, de ő nemet mondott a házassági ajánlatra. Evelin azzal indokolta döntését, hogy nem érezte önazonosnak Pétert, akinek szerinte nem értek össze a szavai és a tettei.

A Magyar Péter ismertségét megalapozó partizános szereplés idején így nem is voltak együtt, de az interjú után Evelin újra megkereste volt barátját, aki azt mondta, ha már kiborította a bilit, beleáll a dologba, amit elkezdett, ha a lány közben vele lesz.

Vogel Evelin az Indexnek elmondta, noha megkérdezte kedvesét, miért ment be a Partizánba, konkrét választ soha nem kapott tőle erre vonatkozóan. Magyar Péter azt mondta kedvesének, hogy önként mondott fel a NER berkeiben meglévő pozícióiban, de Evelin ma már nem biztos benne, hogy ez tényleg így volt. Szerinte Magyar azért lépett csak a nyilvánosság elé, mert nem maradt veszítenivalója.

Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott

– fogalmazott Vogel Evelin.

Vogel Evelin rejtegette Magyar Péter laptopját

A következő nagy lépés a március 15-én tartott rendezvény volt, amihez Evelin megmozgatta a kapcsolatrendszerét, mivel egyértelművé vált számára, hogy Magyar Péternek nem maradtak kapcsolatai, miután megtámadta a NER-t, amelyhez összes korábbi barátja kötődött. Vogel Evelin úgy emlékszik, március 15-én Magyar „még nem érezte magában azt az erőt, amit most érez”.

Magyar Péter és segítői a nemzeti ünnep után nem sokkal tartottak egy megbeszélést, ahol egyikük feltette a kérdést Magyarnak, hogy miért csinálja, amit csinál, de ő akkor még nem merte határozottan felvállalni, hogy politikus szeretne lenni.

Arra a felvetésre, hogy akkor miként kommunikálhatott mindeközben ennyire határozottan a nyilvánosság felé, Evelin sokat sejtetően azt válaszolta: „Különböző embereknek különböző szintű színészi képességeik vannak.” A Magyar Péterben akkor kavargó érzésekről volt párja úgy fogalmazott,

belül ő azt érezte, hogy most ő majd megmutatja, hogy most ő majd végre kiáll a fényre, hogy valahogy bosszút áll. Talán ez volt az, ami magabiztosságot adott neki, ezek a dolgok hajtották őt.

Vogel Evelin emlékei szerint nem volt óriási dilemma Magyar Péterben arról, hogy felhasználja-e a volt feleségéről készített felvételeit, amelyek tartalmáról még akkori barátnőjének sem számolt be. Evelin felidézte, azon a napon, amikor Magyar Péter bement az ügyészségre, nem sokkal korábban odaadta neki a laptopját és különböző dokumentumokat, hogy a kedvese rejtse el azokat.

A meghallgatás előtt egy-két órával a kezembe nyomott dokumentumokat, laptopot, pendrive-ot és mondta, hogy azonnal tüntessem őket el, hogy dugjam el őket

– fogalmazott az exkluzív interjúban Vogel Evelin.

Magyar Péter úgy gondolta, sokkal erősebb ütőkártyát jelentenek a nála lévő hangfelvételek annál, mint amekkora hatást kiváltottak – vélekedik Vogel Evelin, aki nem tud róla, hogy volt párjának lennének egyéb hangfelvételek is a birtokában. „Neki már nem ez kéne hogy legyen az eszköze” – tette hozzá.

„Péter legszívesebben csak saját magára hallgat”

Vogel Evelin beszélt arról a vállalkozóról is, akit ő mutatott be Magyarnak Péternek, és aki a párt pénztárnokaként dolgozik. Ő az egyik személy, akire máig hallgat a Tisza Párt elnöke, ráadásul fontos kormányközeli információkat is kaptak ettől a rejtélyes üzletembertől, akiről azonban Evelin nem akart többet elárulni.

Magyar Péter volt párja nem emlékszik rá, hogy politikus kedvesével komoly fenyegetéseket kaptak volna, vagy valaha is veszélyes helyzetbe kerültek volna. Emlékei szerint Magyar eleinte nem is akart testőröket, de olyanokat mondott, amikkel megijesztette Evelint, és ezért ő kérte, hogy fogadjanak el olyan felajánlást, amely révén személyi védelmet kaphattak.

„Péter legszívesebben csak saját magára hallgat, de ha nagyon muszáj, akkor Márkra” – válaszolta Evelin arra a kérdésünkre, ki az most a Tisza Pártban, aki hatással lehet Magyar Péterre. Hozzátette, a párt pénztárnokaként dolgozó vállalkozó lehet még az a személy, aki befolyásolni tudja a pártelnököt.

„A Tisza maradt. Ezt dobta a gép”

A pártkeresés időszakáról egy érdekes történetet is megosztott Vogel Evelin. Felidézte, hogy meglátogattak egy idős házaspárt, hogy a pártjuk átvételéről tárgyaljanak velük, és a beszélgetésben Magyar Péter megígérte a férfinak, hogy EP-képviselő lehet majd. Evelin nem értette, mi történik, mivel addigra megbeszélték, hogy az online jelentkezők közül választanak majd jelölteket. Amikor Evelin kérdőre vonta a pártelnököt emiatt, Magyar csak annyit mondott: „Dehogy lesz ő képviselő, ne viccelj.”

 „Persze mondhatjuk azt, hogy a politikusok ígérgetnek, és ez tök normális, de ez nem normális” – vélekedik a történtekről Evelin, aki szerint az adott helyzetben ráadásul semmi szükség nem volt arra, hogy „kamuzzanak”.

„A Tisza maradt. Ezt dobta a gép” – mondta Evelin arról, hogy végül miért a Tisztelet és Szabadság Pártra esett a választásuk, és felidézte, hogy több tárgyalásuk is kútba esett, amiről Magyar Péter azt gondolta, hogy mindenkit megfenyegettek a hatalom részéről, ezért is utasították el az együttműködést azzal a több mint tíz párttal, amelyet megkerestek. „A tiszásokig nem ért el ez a fenyegetés, Egerbe nem érkezett meg. Vagy valami védőburok van Eger körül” – mondta erről hamiskás mosollyal az arcán Evelin.

Mindenki hülye, mindenki agyhalott

A kampányidőszakra Magyar Péter volt párja úgy emlékszik, hogy a politikus elsősorban önmagát építette, míg csapata a szervezetépítésen igyekezett dolgozni. „Én voltam az, akin csapódott Péter haragja, az elégedetlensége. Nem volt ott velünk, nem dolgozott a többiekkel, nem volt meg a személyes kapcsolata, néha bejött, végigrohant az irodán” – fogalmazott Evelin, és hozzátette, „nehéz eset volt, és amit mondott, a visszajelzései negatívak voltak, mindenki, aki neki dolgozik, rossz, rosszul végzi a dolgát, mindenki hülye, mindenki agyhalott. Nagyon sokszor ezt mondta, és valójában az én munkámat is leszarozta.”

Evelin emlékei szerint akkoriban romlott el a viszonyuk, és ezért nem is kísérte el párját az országjáró körútra.

„Megijedtem, fenyegetve éreztem magam”

Ennek apropóján egy veszekedésüket is felidézte a pártelnök volt kedvese, és elmesélte, hogy míg gyermeke az autóban ült, Péterrel a kocsi mellett összeszólalkoztak, és a férfi egyre agresszívabban viselkedett.

Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán és közben közeledni felém, hogy – nem szeretném túldramatizálni a helyzetet, de – ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem. És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára. És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír

– emlékezett vissza Vogel Evelin, aki akkor kételkedni kezdett, hogy folytassa-e a kapcsolatát Magyarral. „Ez volt az a pont, amikor elgondolkodtam, mi az, amit én áldozok fel, és miért áldozom fel. Mi a cél valójában? Ha az egyetlen cél ebben az egészben az, hogy Péter bosszúját támogassam, hogy Péter fényre lépését támogassam, hogy ő végre valaki lehessen, akkor én nem szeretnék több áldozatot hozni, köszönöm szépen” – fogalmazott a politikus volt barátnője.

Evelin másik pillanatra is visszaemlékezett, ami eltávolította Magyartól. Elmesélte, hogy a választások előtt pár nappal párja azt mondta neki, szeretne vele maradni, de annyira azt se bánja, ha szakítanak, mert úgyis „bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban”. Ez a beszélgetés volt az utolsó csepp a pohárban, ami után Vogel Evelin eldöntötte, szakít Magyar Péterrel. A férfi azt is mondta kedvesének, hogy élete legnagyobb hibáját követi el, ha szakít vele, majd arra kérte, a választásokig még tegyen úgy, mintha a barátnője lenne.

„Ő sokszor használt engem eszközként, anélkül, hogy megbeszélte volna velem” – panaszkodott Evelin.

„Remélem, a családomat nem bántja”

Volt barátnője szerint Magyar Péter titka abban rejlik, hogy olyan környezetből jött, hogy hitelesen tud beszélni, és olyan képességei vannak, amelyekkel fel tudja kelteni az emberek érdeklődését. „Ő az apátiából keltette ki az embereket, neki elképesztően jó szónoki, kommunikációs képességei vannak. Az tényleg zseniális” – dicsérte volt párját Vogel Evelin.

Korábbi kedvese szerint az emberek ugyanakkor nem jól látják, kicsoda Magyar, „mert ő nem az, akinek látszik”. Arra, hogy akkor kicsoda Magyar Péter valójában, Evelin csak annyit mondott:

Erre a kérdésre azt hiszem, nem is merek válaszolni.

Zárásként megkérdeztük Vogel Evelint, mit gondol, hogyan fogadja Magyar Péter exbarátnője nyilvánosság elé lépését.

„Nagyon mérges lesz, dühös – válaszolta Evelin. – De azt fogja mondani, hogy ő erre számított, sőt talán azt is, hogy ez a Fidesz műve, mert nyilván mindenre ez a válasza. És hogy velem mit fog csinálni, azt nem tudom, de remélem, a családomat nem bántja. Nem mondom azt, hogy bármire képes, de sok mindenre képes.”

Azt is elmondta, hogy mindennek ellenére nem fél volt párjától. Mint fogalmazott: „Bízom abban, hogy nem fog teljesen megőrülni.”

Ha szeretné meghallgatni a teljes beszélgetést, akkor kattintson ide!

Az exkluzív interjú megjelenése előtt szerkesztőségünk ismét meghívta Magyar Pétert egy élő beszélgetésre.

(Borítókép: Vogel Evelin. Fotó: Kaszás Tamás / Index)