Mintha április lenne, szeszélyes őszi napokat jósolnak a meteorológusok

2024.09.26. 06:06
Csütörtökön napos-fátyolfelhős idő várható, de helyenként vastagabb felhők is megjelennek az égen. Északon és északkeleten fordulhat elő átmenetileg kisebb eső. Erős, a Dunántúlon és a középső tájakon sokfelé viharos lesz a déli, majd a délnyugati szél.

Csütörtökön fátyolfelhős idő várható, illetve gomolyfelhők is képződnek, emellett az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Az ország északi megyéiben ugyanakkor időszakosan több és vastagabb lesz a felhőzet, arrafelé kevesebb napsütésre lehet számítani. Késő délutántól nyugat felől csökken a felhőzet. Csapadék nem valószínű.

A délnyugati, déli szél országszerte megerősödik, a Dunántúlon és a főváros környékén többfelé viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 28 fok között várható – olvasható a HungaroMet előrejelzésében.

A délelőtti óráktól főként az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik a délnyugati szél. A legerősebb széllökések – kiemelten a szélre érzékeny helyeken – a 75-80 kilométer per órát is elérhetik.

 Széllökések kialakulása miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki

  • Pest,
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom-Esztergom,
  • Somogy,
  • Vas,
  • Veszprém és
  • Zala

vármegyékre.

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint időjárási front nem lesz felettünk, de a magasban zajló melegedés hatására az érzékenyek körében gyenge melegfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek. Emiatt fejfájás, migrén, fáradékonyság, tompaság, dekoncentráltság egyaránt előfordulhat. Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok, vérnyomásproblémák is jelentkezhetnek. A szeles idő miatt tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.

10 fokkal esik vissza a hőmérséklet vasárnapra

A nyáriasan meleg napok után a hétvégén egy hullámzó front alakítja az időjárást, ennek hatására a hétvégén sokfelé valószínű csapadék, és vasárnap a hőmérséklet jelentősen, nagyjából 10 fokkal vissza fog esni.

A pénteki csúcsértékek még általában 23–30 fok között alakulhatnak, északnyugaton lehet némileg hűvösebb, vasárnap viszont már csak 12–19 fokos maximumokra lehet számítani. A jövő hét elején hűvös nappalokra és hideg éjszakákra kell készülni a szél mérséklődése után kedd és szerda hajnalban is. Ezt követően valamelyest visszamelegedhet az idő, de ennek mértéke még nagyon bizonytalan – írták.

Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!