Eddig 700 hallgató jelentkezett a „magyar Erasmusra”
A Tempus Alapítvány által közölt adatok szerint a Pannónia programban részt vevők száma jócskán elmarad a kormány várakozásaitól: idén augusztusban több mint 200, szeptemberben pedig több mint 500 magyar egyetemi hallgató kelt útra a Pannónia program keretében, hogy nemzetközi tapasztalatokra, ismeretekre tegyenek szert – írja a Népszava.
A Pannónia program azt követően jött létre, hogy az uniós kormányok képviselőiből álló Európai Tanács hozott egy határozatot, amely a közösségi pénzekkel elkövetett rendszerszintű korrupció miatt megfosztja a közérdekű alapítványok által fenntartott egyetemeket az európai finanszírozástól mindaddig, amíg a magyar kormány nem orvosolja a határozatban azonosított problémákat.
21 felsőoktatási intézményről van szó, amelyek 2022. december 15-e óta nem vehetnek részt az EU által finanszírozott Horizont Európa kutatás-fejlesztési programban, és amelyeket elvágtak az Erasmus+ oktatási csereprogramban való részvételtől is.
Mint a lap írja, Brüsszel összeférhetetlennek minősítette, hogy az irányító testületeiket ellepő fideszes vagy kormányközeli politikusok és üzletemberek dönthetnek uniós támogatások felhasználásáról is. Az Orbán-kormány az eltelt bő másfél évben tett néhány lépést a vita rendezésére, de sikertelenül, mivel az idei tanévtől az érintett 21 egyetem hallgatói már egyáltalán nem vehetnek részt az Erasmus-programban.
A kormányzat az Erasmust helyettesítő Pannónia program indulását 2023 decemberében jelentette be, 10 milliárd forintos keretösszeggel. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter – akkor még felsőoktatási államtitkárként – azt várta, a Pannónia programban idén 8 ezer fő vehet részt, ám a Tempus által közölt számok alapján ennek eddig még a 10 százalékát sem sikerült elérni. Az Erasmus+ programban tavaly még mintegy 10 ezer magyar hallgató vett részt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
10 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55