Meghalt a KDNP egykori alelnöke
Szilágyiné Császár Terézia családja lapunkhoz eljuttatott közleményében tudatta, hogy a KDNP egykori országgyűlési képviselője 82. életévében, október 7-én halt meg. Római katolikus szertartású temetését Nyíregyházán tartják, amiről a későbbiekben intézkednek.
A politikus 1994 és 1997 között a KDNP kötelékében, majd 1998-ig független képviselőként volt az Országgyűlés tagja. A Költségvetési és Pénzügyi bizottság, valamint a Szociális és Egészségügyi bizottság munkájában is részt vett – ismertették az Országgyűlés honlapján.
Szilágyiné Császár Terézia 1943. július 20-án, a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron született.
Életútját felidézve azt írta a család, hogy rendszerváltó politikusként a KDNP alapítója volt Nyíregyházán.
1990-től a párt országos alelnöke és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei szervezet elnöke volt. A Magyar Nőunió alapító elnöke volt, a szervezetet 1993-ban az Európai Nőunió rendes tagjai közé emelte.