- Belföld
- kövér lászló
- szerbia
- magyarország
- szabadka
- európai unió
- unió
- vmsz
- vajdasági magyar szövetség
Kövér László: Magyarország komoly támogatást nyújthat Szerbia uniós csatlakozásához
A házelnök a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőivel folytatott megbeszélést, ahol kiemelte, hogy a VMSZ és az általa képviselt magyar közösség fontos kapocsként szolgál Szerbia és Magyarország, valamint Szerbia és az EU között.
Kövér szerint az egyik legfontosabb feladat a vajdasági magyar közösség megőrzése, különös tekintettel a fiatalokra. Hangsúlyozta, hogy Magyarország további erőfeszítéseket kell tegyen a gazdaság számos területén, hogy elősegítse a közösség boldogulását szülőföldjén. Elmondása szerint Szerbia előtt jelenleg korábban nem látott lehetőségek állnak, amelyekre a vajdasági magyarok is támaszkodhatnak.
Amennyiben minden jól alakul, Szerbia önállóan is képes lehet biztosítani minden állampolgára számára a boldogulás lehetőségét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül
– tette hozzá.
A találkozón megemlékeztek a Vajdasági Magyar Szövetség harmincéves fennállásáról, és külön tisztelettel említették Pásztor Istvánt, a párt közel egy éve elhunyt vezetőjét. Kövér kiemelte, hogy Pásztor hatalmas szerepet játszott a jelenlegi kiváló szerb–magyar kapcsolatok kialakításában, amelyek a VMSZ számára most lehetővé teszik, hogy hatékonyan képviselje a magyar közösség érdekeit Szerbiában.
Szerdán Belgrádban Kövér találkozni fog a szerb államfővel, a miniszterelnökkel és a parlament elnökével. A megbeszélések egyik központi témája a két ország közötti kapcsolatok további erősítése, valamint annak vizsgálata lesz, hogyan tud Magyarország hozzájárulni Szerbia európai integrációjához.
Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke rámutatott, hogy bár gyakran a magyar kormány szerepét hangsúlyozzák, az Országgyűlés szintén kulcsszerepet játszik az együttműködés alapját képező törvények megalkotásában. Ezek az intézkedések – például a gazdaságfejlesztési programok, az ösztöndíjrendszerek és az intézményrendszer fenntartása – mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar közösség a szülőföldjén maradhasson, és erős, egészséges közösségként élhessen tovább.