Sulyok Tamás: Magyarország felelősségteljesen szolgálja Európát
Magyarország felelősségteljesen szolgálja Európát és polgárait – fogalmazott Sulyok Tamás köztársasági elnök az Arraiolos-csoport tanácskozását követő sajtótájékoztatón pénteken Krakkóban.
Magyarországot és Lengyelországot évezredes történelmi kapcsolat fűzi össze és ugyanilyen szoros kapcsolat fűzi Európához is – mondta, majd úgy folytatta, „számunkra Európa egyszerre szól keresztény hitünkről és értékeinkről, illetve nemzeti önazonosságunkról”.
Magyarország ezért is elkötelezett Európa, az európai közösségek megerősítése, a kontinens érdekeinek védelme és békéjének megőrzése mellett
– tette hozzá.
Sulyok Tamás Facebook-oldalán is beszámolt a krakkói találkozóról. Mint írta, a csoport idén az Európát érintő főbb témákat tekintette át és a többi államfőhöz hasonlóan ő is kiemelt fontosságúként említette a háborús területek helyzetét.